Minden sikeres nő mögött áll egy...?
Maximalizmus, bizonyítási vágy és folyamatos őrlődés, ezek voltak női narratívák kulcs szavai az előző kutatási körben, 30-40 év közötti életkorukban. Vajon hol tartanak most, az életpályaközép időszakban?
Az e heti zenéért köszönet tinédzser lányaimnak! Beyoncé - Single Ladies (Put a Ring on It)
Maximalista múlt
12 éve az első kutatási kör után a női és férfi vezetők különbségeiről szóló fejezetben többek között a következő gondolatokat fogalmaztuk meg: Nemük különbsége élettörténetükre, gondolkodásmódjukra, sikereik és problémáik jellegére is jelentős hatást gyakorol. Tanulságos, hogy a megkérdezett női felsővezetők sokszor használták a következő kifejezéseket: „én, mint nő”, „nekem, mint nőnek”. A férfiak ezzel szemben nem tartották fontosnak kiemelni férfi mivoltukat. Ez arra utal, hogy ebben a közegben a férfi a természetes „megjelenési” forma.
Feltűnő volt, hogy a nők különböző szerepeikről beszélve mindenhol a maximumot kívánták nyújtani. Vágyálmuk a tökéletes vezető, feleség és anya mintaképének egy időben történő megvalósítása. Ez a gondolkodásmód természetesen hozza magával a folyamatos őrlődést, elbizonytalanodást, és a megfelelési és bizonyítási kényszereket. Hová jutottak 10 évvel később?
A női út még mindig rögösebb
Az életközép helyzet leírásakor használtam az alapprogram lefutása kifejezést. Arra utaltam ezzel, hogy erre az időszakra illik kipipálni a szülői, társadalmi elvárások nagy részét: karrier, egzisztencia, házasság (válás nélkül), gyerekek, elismertség, beágyazottság a tágabb és szűkebb társadalmi, baráti közegbe.
E számvetést tekintve a nők esetében az alapprogram gyakrabban akadt el, azaz kevesebb elemet tudnak kipipálni a listából. A 15 női interjúalanyból igazán csak négyen teljesítették a tradicionális társadalmi elvárások teljes listáját. Ők jelenleg is úgy felsővezetők, hogy válás nélküli tartós párkapcsolatban élnek, több gyereket nevelnek és karrierjük sem szenvedett jelentős csorbát. Közülük két főt soroltam a Bíborban születettek – egyikük saját vállalkozását vezeti – és két főt a Kompromisszumok navigátorai közé. A szigorú társadalmi elvárások szerint azonban még náluk sem tökéletes a lista „pipálása”, ugyanis a megszokottnál jóval kevesebb időt töltöttek otthon a gyerekszülés után. Jellemzően fél-egy évet, de egyiküknél előfordult, hogy főnökének azt ígérte, hogy az észre sem fogja venni, hogy mikor született meg a gyerek. Gyakorlatilag nem is ment gyerekszülési szabadságra.
A többiek hol akadtak el a listában? Ezen a héten a párkapcsolati dilemmákról, a jövő héten pedig az anyai szerepről és a karrierkérdésekről.
Minden sikeres nő mögött...?
A párkapcsolati helyzetet tekintve azt látjuk, hogy a női csapat több mint fele – 8 nő – esett át váláson, közülük ketten többször is. Jelenleg hatan nem élnek tartós párkapcsolatban, akár válás után, vagy válás nélkül, még az első igazit keresve. Látható, hogy a sikeres karrier továbbra is próbára teszi a sikeres párkapcsolat kialakítását.
A korábbi kutatás kapcsán részletesen írtunk arról, hogy a tradicionális családmodellbe nehezen illeszthető bele a sikeresebb, több pénzt kereső nő képe. Képzeljük el azt a társadalmi normatörést és feszengést, amikor egy társadalmi eseményre érkezve az „other” szerepét a férfinak kell betölteni, népes feleség „other” csokorban, és ilyen szempontból kialakított programmal...
A mostani interjúkörben is felmerült ez a dilemma. Az alábbi idézetben jól megfigyelhető az egymásra rakodó, egymással összefeszülő személyes igények, vágyak és társadalmi elvárásokkal való küzdelem:
„Ezek erős tabuk, még családon belül is. Kisebb veszekedéseknél jön elő főleg. Amikor nézzük, hogy hová menjünk a három gyerekkel öten nyaralni. Azt mondom, ne már, figyelj, egész évben dolgozom. Nehogy már ne, akkor én kifizetem! Így mondom neki. Nagyon sok nő elvált, tönkrement a házasságuk ebben. Valószínűleg nem tudták senkivel megbeszélni. Ennek az egésznek ez a beskatulyázás a rákfenéje, hogy a férfitől várja el a magyar társadalom, hogy a kenyérkereső legyen. Én haragszom erre, mert igazságtalan. Mert kérdem én, mit kellene csinálnom: le kellene mondanom a fizetésemről, vagy vissza kellene magamat fogni, és – ahogy anyám szokta mondani – rendes állást keresni, ahol fél 5-kor haza lehet menni, és a hivatalban eltologatom a papírokat? Akkor meg én lennék élőhalott! Tehát én haragszom, ugyanakkor én sem voltam az elején bátor, hogy beszéljek erről a férjemmel. Azt gondolom, hogy egy ilyen hallgatólagos egyetértés van közöttünk. A költségviselést illetően például ő fizeti a rezsiket, én meg minden mást. Azért vannak ilyen banális dolgok, amikor mondtam, hogy nézd meg, finom kaját csináltam, amihez ezt is, azt is megvettem. Erre ő: azt hiszed, hogy én nem, én meg befizettem a számlákat. Mondom neki, hogy ne hülyéskedj már, ez nem ilyen mérlegen kimérősdi. Pedig ő egy intelligens, felsőfokú végzettségű, kulturált, polgári családból származó fiú, aki – ha bárki megkérdezi – őszintén büszke rám, szeret engem, és mégis ugyanúgy bele van kódolva, a környezet mit szól hozzá alapon. Valószínűleg ez az, amiben én nagyon sokáig nem voltam, és máig sem vagyok jó. Nekem erőltetetten kell figyelni arra, amit én X.Y-tól (ismert női felsővezető) tanultam: anyukám, ha hazaérsz, vedd le a körömcipődet, tedd le a diplomata táskádat, és menjél át pillogós kis feleségbe, különben nem lesz a házasságodból semmi egy-két év múlva! Ha az ember meg akarja őrizni a házasságát – jó, nem mindenáron –, akkor ezen dolgozni kell. Iszonyú sok kompromisszummal jár, a nő részéről egyértelműen. Biztos a férfinek is kell dolgoznia, hogy elviselje.”
A dilemmák kapcsán jó hír, hogy a helyzet javult a korábbi interjúkörhöz képest. Mintha a témához kapcsolódó konfliktusok a 30-as életkor első felében lennének a legnehezebbek. Akár a korán házasodók esetében, amikor kiderül, hogy az egyetemi közegben jól működő kapcsolatot megfeszíti a feleség magasabbra ívelő karrierje, akár a házasságot halasztók esetében, akik azt gondolták, hogy a karrierfókusz után akkor most eljött a családalapítás ideje, és nehezen találtak ehhez párt. (Ráadásul a jövő héten bemutatásra kerülő gyerekszülés, gyereknevelés dilemma is ebben az életkorban élesedett ki.) A konfliktusok tehát hamar, szinte a karrier felgyorsulásával együtt megérkeztek a nőkhöz. Valószínűleg ez az oka a mintában látható a jelenségnek, miszerint a nők hamarabb váltak, mint a férfi interjúalanyok. A mintába került nők válásainak túlnyomó többsége megtörtént 2005-ig, míg a férfiakhoz ez a téma inkább az elmúlt 10 évben érkezett el. (Erről két hét múlva bővebben.) A nőknél az elmúlt 10 év már az új kapcsolatok, illetve valamilyen, a tradicionálishoz képest alternatív életforma kialakításával telt el. A válások azonban nem múltak el nyomtalanul, öten közülük jelenleg sem élnek tartós párkapcsolatban. Ráadásul a válás után gyermeküket egyedül nevelő nők státusza jó előre jelzője a „Kompromisszumok navigátora” működésmódnak, hiszen egzisztenciális szempontból jelentős kiszolgáltatottságot élnek meg, és kitörni is nehéz ebből a helyzetből.
„Néha annyira tele van a hócipőm a kölykeimmel, azt viszont nem viselném el, ha bárki nem szeretné őket, aki velünk él. Én nem hiszek abban, hogy az én gyerekemet más el fogja fogadni, és ezt nem is várom el senkitől. Sőt volt olyan is szegény – lehet, hogy nagy baromságot csináltam akkor -, aki nagyon szeretett volna elvenni feleségül. Csak azon múlt, hogy megmondtam neki, hogy én nem szülök többet. Nem kockáztatok, mert ugye ők koraszülöttek lettek. Nem akartam őt átvágni, neki nem voltak még gyerekei.”
A jelenleg működő párkapcsolatok jellemzően a duális karrier modelljén alapszanak, azaz a férfiak is építik a karrierjüket. A férjek is sikeresek a saját szakmájukban, azonban ennek egzisztenciális vonzatait illetően már jelentősek a különbségek. Ahogy a mai első idézet esetében, több kapcsolatban is a férfi orvosi, művészi vagy hegymászó pályája miatt eleve kevesebb pénzt keres a sikeres párja mellett. Ám sok olyan esettel is találkoztunk, ahol a férj legalább annyira sikeres, mint a feleség, egyformán viselik az egzisztenciafenntartás terhét. Mindkét modell működőképes: a párhuzamos karrierek esetén arról beszélnek, hogy jól megértik egymás dilemmáit, így tökéletes támogatókra, bizalmas tanácsadókra lelnek egymásban. A más jellegű karrier esetén pedig inspiráció és tanulás forrását jelenthetik egymás számára.
„Olvastam most egy újságban, hogy minden sikeres férfi mögött van egy nő, és minden sikeres nő mögött van egy válás. Szerintem ez telitalálat. Nekem kettő jutott ki a válásból. 6 éve vagyok együtt a mostani párommal, ő is felsővezető. Ez megértést hoz abban, ha a másik nem vette fel a telefonomat, vagy nem időre ért haza. Tudjuk, hogy ez nem azért van mert nem szeret, vagy nem én vagyok a legfontosabb. Nagyon jól látjuk a másik leterheltségét és tudjuk, ez mivel jár. Mindketten 40 éves korunk felett jártunk már, amikor találkoztunk és nincsenek azok az a fajta megkötések, hogy minden percedről tudni szeretnék, ki küldött neked sms-t. Az elején sikerült tisztázni, hogy mindketten nagyon erősen vágyunk a függetlenségre. Volt egy olyan játékunk, hogy mindenki írja le, kinek mi a legfontosabb egy párkapcsolatban és meglepő módon nagyon azonosak voltak. Most külföldön dolgozik az idő zömében, minden reggel hívjuk egymást munkába menet. Amint végeztünk is megpróbáljuk elérni a másikat vagy sms-ben, vagy telefonon. Minden este beszélgetünk, tehát nem fekszünk úgy le, hogy nem volt beszélgetés, és nem beszéltük ki egy kicsit, hogy ma hogy voltál, mi történt. Nagyon sokat tudunk a másik munkájáról, kollégáiról. Hazavisszük, nem a konfliktust, vagy a problémát, hanem képzeld el ma ilyen helyzetbe jutottam, ezt csináltam, nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a legjobb, te hogy látod. Ilyen típusú beszélgetések vezetői dilemmákról, és nagyon sok egyeztetés arról, hogy merre megyünk, jó-e így, mit csináljunk következő időszakban. Meg hát együtt boncolgatni azt, hogy miről is szól az élet és hogy jó úton vagyunk-e. Teraszon, este, egy pohár bor mellett.”
A figyelmes olvasónak talán feltűnt, hogy hiányzik egy olyan párkapcsolati felállás, ahol a sikeres, karriert építő nő mellett a férj otthon marad, és elsősorban a családról gondoskodik. Azaz a tradicionális családkép, csak tükörfelállásban. Ez a modell Skandináviából elindulva kezdett egyre népszerűbbé válni. A Karrierváltó kutatásunk során találkoztunk ilyen helyzetekkel. Azt gondolom, hogy életkori sajátosságokkal is magyarázható, hogy jelenleg nem akadt ilyen szituáció: a 40 és 50 közötti életkorra jellemzően már felnőttek, illetve legalább tinédzserek a gyerekek, így már nem szükséges az, hogy az egyik szülő teljes állásban háztartásbeli legyen. (Ahogy látjuk majd a férfi interjúalanyok eddig otthon maradó feleségeinél is felmerül majd ez a változás a szerepekben, ami egyszerre rejt lehetőségeket és feszültségeket is.)
Ezzel együtt tény, hogy családalapításra vállalkozó női interjúalanyaink jóval nehezebb pályán futottak, mint a férfiak: nekik nem adatott meg az, hogy úgy koncentrálhassanak a karrierjükre, hogy közben a párjuk teljes figyelmét a családnak szenteli. Ez alapján még érthetőbb a nőkben élő feszültség, számukra ugyanazon karrierhelyzetben a férfiakhoz képest jóval nagyobb erőfeszítéssel teljesíthetők a szülői, családi szerepeikre vonatkozó el az elvárások, melyek a nők felé ráadásul jóval magasabbak is...
Párkapcsolatok vintage és avantgarde kiadásokban
Itt egy rövid kitérő a párkapcsolatról, mint olyanról. A 2004-ben történt felmérés óta, jelentős társadalmi változást tükröz a helyzet. Akkoriban nemtől függetlenül egyértelmű volt, hogy a tradicionális párkapcsolat felé törekszik minden interjúalany, a különbség csak az volt talán, hogy a formális házassági rituálét szükségesnek tartották-e vagy nem. Mára elképesztő sokszínűsége alakult ki a párkapcsolatoknak, kicsit már Gombóc Artúr csokijaira emlékeztető módon: rövid távú, nyitott kapcsolatok, hétvégékre alapozott kapcsolatok, távkapcsolatok (Budapest-vidék, vagy akár külföld). Bár a vizsgált generáció az esetek többségében még talán inkább a kényszer hatására, illetve átmeneti megoldásként kezelve működteti ezeket a megoldásokat, de látható, hogy egyre többen elengedik a klasszikus „révbe érést”, illetve definiálják át annak jelentését.
Különösen izgalmas lesz ebből a szempontból látni a fiatalabb, Y generációs felsővezetők gondolkodásmódját. Egyelőre csak hívószavakkal és teaser-szerűen a témáról, aztán majd a kutatás zárása után, jövőre az eredményekről. Az első 6 interjú alapján kijelenthető, hogy még erőteljesebb a változás, visszatérő elem az interjúkon a Tinder, illetve a GPS alapú párkereső app-ok...
Azt látom, hogy szingliség és párkapcsolat fogalmai új tartalommal és értékekkel telnek meg éppen, egyre szélesebb körnek messze nem annyira vonzók már a tradicionális család és párkapcsolati minták, mint amennyire azt például még az X generációsok is természetes viszonyítási pontnak gondolják. Az idősebb generációkhoz tartozó szülők valószínűleg elégedetlenül csóválhatják a fejüket: „Ezek a mai fiatalok...” És középkorúak, tehetjük hozzá, bátran...
Jövő héten az anyai és a felsővezetői szerepek összehangolásáról.
