Egészség
Lorem ipsum dolor amet consect
A 400 napos vezetőfejlesztő program

A 400 napos vezetőfejlesztő program

(Ezt a posztot az Aegon blogjára írtam, eredetileg itt jelent meg: https://www.aegon.hu/.../a-400-napos-vezetofejleszto...)

Tavaly március közepén sok vezetőnek a napi email özönben valószínűleg fel sem tűnt egy levél, amely egy akkor még kevéssé ismert, de gyorsan világszerte hírhedté vált vezetőfejlesztési programban köszöntötte. Én is csak most találtam meg, forwardolom, talán tanulságos lehet. 


„Kedves Vezető!

Szeretettel köszöntünk a világ egyik legkeményebb át/kiképzésén! 

Amit ígérünk: Felfedezheted és tovább izmosíthatod magadban a „leader-t”, aki utat keres a bizonytalanságban, kísérletezik és tanul, összefogja és képviseli a csapatát, és tudatosan menedzseli saját fizikai, érzelmi és szellemi energiáit. Az apróbetűs rész: hát stresszes lesz, nagyon. Perfekcionistáknak különösen. És amit nem gondoltál volna: még az eddigieknél is jobban összemosódik a munka és magánélet határa. Neked és az embereidnek is. (Nagyon apróbetű: A programban résztvevők bizonyos százalékánál jelentős az elhízás kockázata.)

Indításként egy rövid előzetes a modulokról és néhány jótanács.

  1. "Ezt nem gondoltam volna”, azaz krízismenedzsment felsőfokon, kezdőknek. Nem fogunk totojázni, az első héten rögtön mélyvízbe dobunk. Az indukciós modulban egy túlélő programhoz illően először újra össze kell raknod új munkakörnyezeted, számítógépestül, székestül, meetingestül, csapatostul. A jó hír: a vevők egy ideig nem fognak zavarni. Titkos segítség: hirtelen mindent nagyon gyorsan el lehet dönteni, meg lehet oldani, és kiderül, hogy az emberek akkor is dolgoznak, ha nem látják őket. Isten hozott a nem tudás, kísérletezés birodalmában!
  2. „Hello, leader!” Ezt a modult elsősorban azon résztvevőknek találtuk ki, akiknek a vezetői szerep azt jelenti, hogy ők a legjobb szakértők a csapatukban. Ugyanúgy megdolgoztatjuk persze a mikromenedzsereket és azokat is, akik az ad hoc működésben, a kávéautomata melletti jó ötletelésekben, az íróasztal felett áthajolva megbeszélt ügyintézésben hisznek. Egyszerre kerülsz távol az embereidtől és sokkal közelebb, mint eddig bármikor. Sokat fogsz megtudni róluk. A családjukról is. Megfordul a képlet: Ez munkahely, ide dolgozni járunk, szokta mondani sok vezető. (...és nem lelkizni, szól a kimondott, vagy csak gondolt folytatás.) Most meg ez mondják a munkavállalók: Ez a családom, itt lakom, most ide jársz dolgozni hozzánk. Ők meg hozzád, szinte be is költöztök virtuálisan egymáshoz. És persze az is nehéz, ha valakinél nincs család. Sokat fogsz beszélgetni, régen lelkizésnek gondolhattad, most a vezetői munka részévé válik. A „Hogy vagy?” kérdés elveszti sablon köszönő funkcióját, valódi kíváncsisággal, sokszor aggodalommal telik meg majd. Küzdesz majd azokkal, akik introvertáltak és nehezen elérhetők. Küzdesz azokkal, akik extrovertáltak, és soha nem tudsz annyi időt adni nekik, amennyit igényelnek. Újra észreveszed, hogy a motiváció az nem egy fix gomb, amit lehet nyomogatni, hanem egy változó szükséglet, amihez újra és újra megkeresitek az utat.  Titkos tipp: új csapatod lesz, még ha senki nem is változik meg benne. Tudod, hogy fogod újra összeépíteni őket? Szoktál ünnepelni velük? Jógázni? Zumbázni? Online borkóstolni? Még az is lehet, hogy most fogsz.
  3. „A hetedik te magad légy” Arra lehet számítani, hogy akik kiváló eredményeket érnek el az előző modulokban itt fognak megszenvedni. Jó hírnek tűnhet például, hogy megúszod a napi 1,5 óra ingázást, de jó eséllyel nem könyvolvasgatással töltöd majd. A meetingek hirtelen pontosan kezdődnek, hiszen senki nem lófrál a folyosókon, viszont wc-re sem lesz könnyű kijutni a back-to-back meetingek sorozatában. Leülsz a gép elé hétkor, és felkelsz hétkor. Az emaileket szerencsére az esti sorozatnézés közben is lehet csekkolni. Lehet, hogy írtuk már: a határok összemosódnak, és ha te nem képviseled őket, akkor a munka a termodinamika vonatkozó törvénye szerint kitölti a rendelkezésre álló teret. Titkos segítség: a tested jóbarátod, jelezni fog. Ha nem figyelsz a jelzésekre, hajlamos lehet megsértődni rád. Mint a jóbarátokkal, tölts vele elég időt, különben ő is kitölti majd a rendelkezésre álló teret. (Nem annyira titkos tipp: Az alkohol viszont nem jó barátod. De hát ugye nem csak barátokkal vesszük körbe magunkat.) 
  4. „Az utolsó(előtti(előtti)) hullám” Szörfleckék a hullámokon, melyek kívül és belül is csapkodnak. Adrenalinlökettel teli innovatív aktív napok és fásult, frusztrált szürke hangulatok váltják egymást. Megrángatnak majd (ál)hírek, remények, ijedtségek, elérhetnek tragédiák, de felszabadult életöröm is sok ér majd. (Talán még soha nem követted végig ennyire az utcádban, kertedben a fák virágzását, majd lombhullását.) A munkában a kezdeti sprint szépen maratonná válik, de a tempó nem lassul. Ilyen lesz a krízis BAU-ja. Titkos segítség: a tested mellett a lelked is jóbarátod, ő is jelez, csak sokszor trükkösebben. Kicsit olyan, mint az üzemanyag, a nagyobb hajtásban megnő a fogyasztás, kiég a motorból az üzemanyag. A képzésen felfedezheted,neked mi segít visszatölteni. (Nagyon titkos tipp: a kenyérsütés és a paradicsomtermesztés valószínűleg nem lesz elég.) Gondolkoztál már azon, hogy mi lehet a te megújuló erőforrásod? 

Előzetesen ennyit a 2020/2021-es vezetőfejlesztő tanévünkről. Már dolgozunk a következő tanév anyagán is, tessék meglepetésekre számítani!

Aláírás: az élet / univerzum / istenek / ördögök (Nem kívánt törlendő)”

Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Megérkeztek a válások a férfi felsővezetőkhöz is, különösen a tradicionális párkapcsolatban élőkhöz. Mit tanultak mind ebből?

Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás

Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás

Egy váratlan csapás vagy egy hosszabb idő alatt begyorsuló lehúzó spirál hatására bekövetkező zuhanás után állnak talpra, és rakják össze újra céljaikat, értékeiket. Ma a megújulás rögös útjáról.

Tűzben újjászületők

Tűzben újjászületők

Ők azok, akik nem tudták elkerülni a „nagy pofont”, akár munkájuk, akár családi életük, vagy egészségük kapcsán, sőt a legtöbb esetben ezek valamilyen kombinációjában. Válsághelyzetbe kerültek, ami egyértelműen jelezte, hogy nem lehet ugyanúgy tovább folytatni az életüket. Elbizonytalanodtak, szétestek, megjárták a poklot, aztán pedig elindultak egy változási úton. Változtattak személyes értékrendjükön és életmódjukon, de akár karriercéljaikban, kapcsolataikban, családi szerepvállalásukban és spirituális irányultságukban is. Az ő történetük következik két részletben.

Kompromisszumok navigátorai

Kompromisszumok navigátorai

A csoport tagjai miközben sok szempontból sikeresek, velük beszélgetve mégis az derül ki, hogy mindennapjaikban kevés szenvedélyt, örömet, tanulásélményt élnek meg. Legmeghatározóbb jellemzőjük, hogy elsősorban a munkaéletben, de sokan a magánéletükben is alacsony energiaszinten működnek, egyfajta futószalagszerű, túlélő üzemmódban. A boldogságkérdésekre a legalacsonyabb átlagú válaszokat adták, kiugróan a következőnél: „Utólag visszatekintve nem változtatnék semmin sem.” kérdésre adott nagyon alacsony egyetértésük jelzi, hogy valahová máshová jutottak el, mint szerették volna.

​Bíborban születettek

​Bíborban születettek

Ezen a héten arról a vezetői csoportról lesz szó, akik számára az élet mintha – még? – nem tette volna fel a megújulás kérdését. Továbbra is a sikerek hullámain szörfölnek. A legtöbbük esetében az elmúlt 10 év komolyabb munkahelyi, magánéleti és egészségügyi válságok és frusztrációk nélkül telt el. Mi tette ezt lehetővé, és miként élik meg a sikereket?

Belső utakon: Megújulunk?

Belső utakon: Megújulunk?

Átstartolás: a karriermenedzsment kérdésektől a személyes fejlődés kérdései felé fordulok a következő posztokban.

A nagy fröccsenés

A nagy fröccsenés

A következő két hét posztjaiban azt mutatom be, hogy milyen irányokat vett a megkérdezett 49 vezető karrierútja az elmúlt 10 évben. A blogban vizsgált hazai X generációs felső vezetői csapat karrierjének első felét a http://odkutato.hu/blog/dicso-mult-szorfoles-hullamok-tetejen képpel írtam le. Karrierjük második felében ez a sikerhullám bizony nekicsapódott jó pár váratlanul felbukkanó sziklának. A csapat pedig szerteszét fröccsent, karrierjük sokféle irányt vett.

Veszélyeztetett életkor

Veszélyeztetett életkor

A kutatás indulásakor 10 éve a „Fiatal Felső Vezetők” címet adtuk a programnak. Az idő múlása azóta új életkorszakot nyitott meg a vizsgált generációnak, most 40 és 50 éves koruk között járnak, vagyis térdig gázolnak az életpályaközép korszakban. Vajon mennyiben más életérzés 40-esnek lenni a 30-as életkorhoz képest? És mit gondolnak arról, miként hat ez a karrierpotenciáljukra?