A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején
A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején

A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején

Rövid visszatekintés arra, hogy 10 éve hol tartottak felsővezetői kutatásunk alanyai. Befutottak, teljesítették a társadalmi elvárások szerinti sikerkritériumokat, ám belül a legtöbben küzdöttek az alkotásélmény hiányával. Ahogy a visszajelző workshopon többen megjegyezték: „Irigylem az asztalosokat...”


Kísérlet indul: ettől a héttől minden bloghoz zenét is ajánlok, egy-egy dalt, ami összekapcsolódott bennem az adott témával, az interjúalanyok élményeivel. Az eheti blog tartalmához számomra a következő zene kapcsolódik, ha kedved van hallgasd meg a blog olvasásához: ​Edward Sharpe and the Magnetic Zeros - Better Days​

Rövid visszatekintés következik a 2003-ban lefolytatott előzmény-kutatás eredményeire. Az összefoglaló során támaszkodom az eredményeket bemutató „Aranykalitkában – Fiatal vállalatvezetők a rendszerváltás utáni Magyarországon” könyvben leírtakra. Ha valaki kedvet kap, bátran lapozzon utána, a könyv még elérhető a kiadó honlapjáról.

A napfényes oldalon

„Drága öltönyök, nagy autók. Hidegvérű gyilkosok. Az embereket, különösen az idősebb beosztottakat semmibe veszik, szívfájdalom nélkül leépítenek bárkit. Ismerem őket.” (40 év feletti MBA-hallgató)

„Kiégtek, elváltak vagy szinglik. Bepörgették őket, és most néznek, hogy mit is kezdjenek a pénzükkel, de belőlük élek.” (pszichiáter, posztgraduális hallgató)

„Sokkal szerencsésebbek nálunk. Jókor végeztek, feleannyit tudnak, mint mi, és elzárják előlünk az előrejutás lehetőségét.” (pályakezdő)

„Nem lojálisak a céghez, csak saját magukhoz. Karrierjük korai szakaszában elkényeztették őket, magasak az igényeik. Ösztönös vezetők, csak a feladat végrehajtása érdekli őket, nem érzékelik a vezetés emberi dimenziót.” (HR-vezető)

Ezekkel az idézetekkel indítottuk a könyvünket, mivel azt tapasztaltuk, hogy a 2000-es évek elején nagyon sok – és meglehetősen érzelmi alapú – sztereotípia övezte a vizsgált vezetőket. A karrier sikerüket senki sem vitatta, ám sokakban merült fel, hogy mi ennek az ára, és ki fizeti ezt meg.

Akkor még fiatal vezetőink nyilván sikeresek voltak a szónak abban az értelmében, ami a karrier külső jegyeivel írható le. Nemcsak jól kerestek, hanem jövedelmük egyenesen más kategóriában volt a hazai átlaghoz képest. Felső kategóriás autókat vezettek, jó helyeken fekvő szép lakásokban/házakban laktak, névjegyeiken nemcsak jól hangzó, de valódi hatalmat is jelentő beosztások szerepeltek. Amikor az interjúkban ezekről a „külső kifizetésekről” esett szó, senki nem jelezte, hogy elégedetlen lenne jelenlegi életével.

A belsőleg megélhető sikerek közül is jó néhányat magukénak mondhattak. A velük szemben mások és maguk által megfogalmazott teljesítményelvárásoknak megfeleltek, sőt, általában túlteljesítették azokat. Komoly szervezeti projekteket vittek sikerre, többen a semmiből építettek fel cégeket, néhányan egyes iparágak hazai kiépüléséhez és fejlődéséhez járultak hozzá. Többségük eljutott arra a szintre, ahol jelentős hatású vállalati döntéseket hozhattak. Életútjuk már korai szakaszára a legtöbben megteremtették maguknak azt a viszonylagos függetlenséget, amire régebben vágytak. Ezekre a teljesítményekre büszkén voltak, és érezték, üzleti sikereik sok lemondásért kárpótolják őket.

Bújócska az árnyékos oldalon

Van azonban a belsőleg megélhető sikereknek olyan része is, amit a legtöbben nem értek el: nagyon kevesen tartották munkájukat értéktelinek, alig néhányan élték meg tevékenységüket alkotásként. (Feltűnő volt, milyen kevésszer használták ezt a szót, vagy szinonimáit: szoftverünkkel átfésülve a több ezer oldalnyi szöveget összesen 3 előfordulást jegyezhettünk fel!) Elenyésző volt azok száma, akik a munkateljesítmények útján átélték volna a kiteljesedést, önmaguk lényegéhez való közelebb kerülést. Ebben állt akkor életük egyik legnagyobb paradoxona: miközben a külvilág őket mint a társadalmi elit befutott képviselőit látta, a külsődleges tényezők már nem mozgatták őket. Ami viszont hiányzott az életükből, az kívülről nem volt igazán látható, a belső szenvedély és önazonosság érzése.

Ha sikerek árnyékos oldalára fordítjuk figyelmünk, akkor egyfajta „bújócska” motívum a legfeltűnőbb. Azt a jelenséget neveztük el így, amikor is beszélgetőpartnereink látszólag nehezen összeegyeztethető állításokat, szemléletmódokat vallottak egyszerre saját magukénak egy-egy kérdés kapcsán. Ráadásul az sem állítható, hogy tudatosan felvállalták volna e paradox helyzet, az ellentétek egymásmellettiségét, inkább csak együtt éltek vele. Éppen azért használtuk a bújócska szót, mert úgy gondoltuk, hogy sokkal inkább a döntések, különféle belső konfliktusokkal való szembenézés elkerülése a meghatározó motívum ebben az esetben. Nézzük, milyen példák kapcsán figyelhettük meg ezt a jelenséget:

  • A pénz kapcsán feltett közvetlen kérdések esetében a legtöbben elkerülték a pénz meghatározó szerepének a felvállalását. („Nekem jár ez a pénz”, „Mások sokkal gazdagabbak.”, „Nekem már nem számít a kocsi.”) Ugyanakkor az interjúk egészéből és a karrierdöntések megvizsgálásából is kiderül, hogy a döntő többség számára a legalapvetőbb karrierküldetés a jó színvonalú egzisztencia megteremtése és fenntartása volt saját maguk és a családjuk számára. Vagyis a pénz kifejezetten központi szerepet játszott az életükben, amit egyébként maguk is elismernek más kérdések kapcsán, például hogy mi tartja őket ott olyan helyzetekben, amelyek kevés örömet nyújtanak számukra. Az is feltűnő volt, hogy szinte mindannyian beszéltek a kocsikról: meghatározó és erős érzelmekkel övezett státuszszimbólum ez számukra, a siker és előrejutás kézzelfogható mérőeszköze.
  • Önképük meghatározó eleme volt a szerencsés külső társadalmi változások kihasználása. Itt megint csak két olvasattal bírnak: egyfelől ez egy pozitív történet, hiszen képesek voltak megragadni és kemény munkával kihasználni a kívánkozó lehetőségeket. Másfelől ugyanakkor a legtöbbjüknek létezett egy sokkal kevésbé örömteli olvasata is a történésekről: „Belepörgettek ebbe az életformába és munkatempóba, ami nem az enyém.” A bújócska két fele: a szerencse üstökön ragadása, vagy pedig sodródás az események által.
  • A ’miért is csinálom’ kérdésre a legtöbbjük rendelkezett az egzisztenciateremtésen túl(?) egy másik, sokkal kifinomultabb, és társadalmi szempontból is „kívánatosabb” megfogalmazással: „Mindezt a gyerekeimért teszem, hogy nekik ne kelljen mindazt a küzdelmet és önfeláldozást végigcsinálni, amelyet én megszenvedtem.” Bármennyire is szimpátiát keltő kinyilatkoztatások ezek, feltételezhetjük, hogy gyerekeik nem kérték tőlük mindezt. Gyanítható, hogy inkább saját – legtöbbször megint csak egzisztenciaépítési – vágyaikat vetítették rá gyerekeikre, őket mintegy pajzsként maguk elé tartva játszották bújócskát a külvilág és valószínűleg önmaguk elől is.
  • A női vezetők esetében megjelenő újabb tipikus bújócska helyzet volt az ’én minden elvárásnak tökéletesen meg akarok felelni’ típusú játék. Gyakorlatilag az összes megkérdezett női felső vezetőre igaz volt, hogy egyszerre és egy időben akartak tökéletes feleségek, anyák, főnökök és beosztottak is lenni. Örökös lelkiismeret-furdalásban éltek az egyes szerepeikben elkerülhetetlenül bekövetkező alulteljesítések miatt. Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy akkor most valójában mely célok is fontosak nekik, mennyire őszintén lehet valóban minden célt ennyire fontosnak tartani.
  • A munka- és második neveltetési helyük, az un. multivilág kapcsán is ambivalens érzéseket, véleményeket fogalmaztak meg. Egyszerre tartották ezt egy értékes közegnek, ahol sokat lehet tanulni, megvalósíthatják anyagi és szakmai vágyaikat, és sokkal átláthatóbban, akár etikusabban is lehet működni, mint mindenféle magyar „apámuram” cégeknél. Aztán ugyanezek az emberek pár perccel később e világ kegyetlenségéről és értéktelenségéről beszéltek: „itt kifacsarják és eldobják az embereket”, „csak jelentéktelen porszemek vagyunk ezekben a birodalmakban, ahol a helyi viszonyokhoz nem illeszkedő sablonokba kényszerítenek minket” stb. Miközben nagyon sokan cinikusan, a cég iránti minimális elköteleződéssel végezték a munkájukat, mégsem álltak fel, léptek tovább egy olyan munkahelyre, amely közelebb állna személyesen vallott értékrendjükhöz.
  • A fogyasztói társadalommal kapcsolatban hasonlóan kettős viszonyulást tapasztaltunk. Magánemberként egyszerre vallották szinte kivétel nélkül, hogy rossz irányba halad a világ: minden árucikké és megvásárolhatóvá válik, szemetet termelünk, és olyan dolgokat vásárolunk, amelyekre valójában nincs is szükségünk. Ugyanakkor egyetlen esetben sem fordult elő a vezetői szerepükben való felelősségük, vagy lehetőségük felemlítése ennek a világnak a létrehozásában, vagy akár megváltoztatásának a lehetőségét illetően. Elszenvedik – és persze munkaerő piaci győztesként roppantmód élvezik is – ezt a világot, amellyel szemben legfeljebb magánemberi szerepükben tesznek kis lépéséket: többen is szelektíven gyűjtik a szemetet, vagy igyekeznek kevéssé túlcsomagolt árut venni. Valódi döntéshozói szerepükben azonban ezek a szempontok nem merülnek fel.
  • Egy újabb bújócska játék az, ahogyan véleményünk szerint a jövő és jelen helyzetük kapcsolatát látták. Nagyon sokukra jellemző volt az a gondolkodásmód miszerint a jelen helyzet – bármennyire is sikeresnek, irigylésre méltónak is tűnik mások számára – mégis csak egyfajta csapda helyzet, vagy áldozati szerep, amit azért kell vállalni, hogy majd a jövőben olyan életet élhessenek, ami igazán a vágyaik szerinti: a maguk urai lesznek, nem kötnek rossz kompromisszumokat, az alkotási vágy és nem a pénzkereset határozza meg a munkájukat, a családjuk és saját maguk diktálják a munkaidejüket, nem pedig a főnökük, a köz érdekeit is figyelembe veszik, nem csak a családjukét stb. Csak hát tudjuk, hogy az életünk a jelenben zajlik, a jövőbe valójában nem lehet elmenekülni – elbújni. Melyik a valódi identitásuk: az az ember, akit mindennapi cselekedeteik, időbeosztásuk, megvalósuló prioritásaik és döntéseik mutatott meg, vagy pedig az, amilyenekké majd egyszer szerettek volna válni?

Kettős szereposztás

Vajon milyen tőről fakadt ez a bújócska alapú hozzáállás? Az egyik értelmezés különböző szerepeik ketté hasadtságából indul ki. Az iménti ellentmondások azért tarthatók fent, illetve kerülhetők meg, mivel a különböző válaszaikat különböző szerepeikben fogalmazták meg. Ezeket a szerepeiket pedig elsősorban az adott környezet többi releváns szereplőjének az elvárásai határozzák meg. A környezet igényeihez való könnyű alkalmazkodás ugyanakkor arra is utal, hogy hiányzott, vagy nem volt még kellően erős az a belső értékcentrum, ami a különböző szerepek belső szervező, integráló ereje lehetett volna. Így viszont valóban teljesen más emberek lehettek munkahelyi vezetőként, és családapaként, illetve „citizenként” és felső vezetőként. Reggel a munkaruhát felvéve egyben egy álarc is felkerül rájuk. (Az interjúk során nem egyszer felbukkant szófordulatok: „Átmegyek droidba.” „Benyomom magamon a gombot.”) Természetesen ez a fajta, önmagam leválasztására alapozódó működésmód egyben segítheti a túlélést is, hiszen élhetővé, átléphetővé tesz egyébként nagy feszültséggel, vagy elbizonytalanodással járó döntéseket, szituációkat. Hosszabb távon azonban ez a kényelmes – nem választásra alapuló – élet azt is eredményezheti, hogy nem is nevelik ki, érlelik meg valódi személyes identitásukat, nem saját irányításuk alatt élik az életüket.

Egy másik értelmezési lehetőség a bátorság hiányát emeli a fókuszba. „[A bátorság] az egyenrangú erények sorában az első: ez transzcendens erény, az összes többi erény előfeltétele. Mert bátorság nélkül senki sem lehet igazságos, nagylelkű, barátságos, vagy akár csak szívélyes egy beszélgetésben. A bátorság abban áll, hogy az ember valamely cselekedetével kockára teszi a jó hírét, az állását, a tulajdonát, végső soron az életét.’ (Feldmár A. Tudatállapotok szivárványa, 27.o.)

Erre a generációra úgyis tekinthetünk, hogy történelmi szempontból is kivételes lehetőséget kaptak. Fiatalon döntéshozó pozícióba kerülve hozzájárulhattak közvetlen környezetük formálása révén egy új társadalmi és gazdasági viszonyrendszer kialakításához. A 90-es évek a lehetőségek évtizede volt. A beszélgetések azonban egyáltalán nem tükrözik mindezt vissza. A vezetőink, legalábbis saját elmondásaik szerint, nagyon is világos, megkérdőjelezhetetlen elvárásokkal szembesültek, és nem érzékeltek mozgásteret vezetői szerepük, munkaidejük, döntési premisszáik, célkitűzéseik vonatkozásában.

Ahhoz képest, hogy hány fiatalon roppant sikeresé vált, nagy szervezetek magas pozícióiba felkerült emberrel beszélgettünk, nagyon kevés öntörvényű, az őt körbevevő keretekre, a külső elvárásokra rákérdező, azokkal konfrontálódó vezetővel találkoztunk. Sokkal inkább azt tapasztaltuk, hogy igyekeznek megfelelni az iskolai, majd a munkahelyi elvárásoknak, és lehetőség szerint a tradicionális társadalmi elvárások szerint alakítják magánéletüket is. Egyfelől tudták, hogy ez szükséges az előrejutáshoz és az általuk elképzelt életszínvonal megtartásához. Másfelől pedig a nagy többség öntudatlanul, reflektálatlanul is ezt a mintát hozta magával szüleitől, gyerekkorából: „Bizonyíts, mutasd meg, hogy jól tudsz teljesíteni, ne maradj el az elvárásoktól!” Önképük szerves része, sikerérzetük fontos eleme, hogy képesek voltak kemény, nagyon leterhelő feladatoknak is megfelelni.

Az láttuk, hogy erős megfelelési vágy, a kritika lehetőségének öncenzúrázása volt a gyökere bátorságuk hiányának. Ezentúl azonban az instrumentalista életfelfogás is nagyban hozzájárult ehhez a működésmódhoz. Ugyanis az az ember, aki azért tesz valamit, mert az kifizetődik számára – azért vagyok vezető, mert ezzel megalapozhatom az egzisztenciámat – sokkal kevésbé kockáztat azokkal szemben, akik számára ugyanaz a cselekvés vagy szerep önértékű, vagyis belső vállalásból fakad. Ha a várható következményekből vezetem le a cselekvésemet, akkor sokkal inkább függök a külső körülményektől, mintha cselekvéseim egyfajta önazonosságból, belső elköteleződésből, vagy hivatástudatból származnának. Mindez egyfajta „zsoldoskatona” attitűdként is jellemezhető.

A fenti kétféle értelmezés, a szerepek integrálatlansága és a bátorság hiánya, természetesen össze is függenek. Nem lehettek integráltak a különböző szerepeik, hiszen nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy nekiálljanak integrálni, túl sok volt a vesztenivaló...


Itt tartottunk 10 évvel ezelőtt, a következő blogban megkezdem az aktuális eredmények bemutatását.

Szeretnéd megosztani a véleményedet a témával kapcsolatban?
Írj a témával kapcsolatos nyílt LinkedIn csoportomba, vagy üzenj közvetlenül nekem!
Kapcsolódó cikkek
Olvass bele a hasonló témakörben íródott további bejegyzéseimbe!
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?

Hová jutott a rendszerváltozás után induló, szerencsés vezetői generáció? Szubjektív hangulatú kutatási beszámoló karriersorsokról, magánéleti dilemmákról, életpályaközép válságban elfáradó és megújuló vezetőkről a most induló blogban.

Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?
Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?

A kutatási blog legnagyobb csapdája a módszertan. Gondolom keveseknek csillog a szeme e szó hallatán, indul a mutatóujj a klikk felé, tovább innen! Ígérem, gyors leszek, és nem fog fájni, csak a lényeg: kikről és mi alapján mesélek majd erről szerencsés generációról?

Veszélyeztetett életkor
Veszélyeztetett életkor

A kutatás indulásakor 10 éve a „Fiatal Felső Vezetők” címet adtuk a programnak. Az idő múlása azóta új életkorszakot nyitott meg a vizsgált generációnak, most 40 és 50 éves koruk között járnak, vagyis térdig gázolnak az életpályaközép korszakban. Vajon mennyiben más életérzés 40-esnek lenni a 30-as életkorhoz képest? És mit gondolnak arról, miként hat ez a karrierpotenciáljukra?

A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság
A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság

A karriersikereken szörfölő generáció számára a leghatalmasabb, megkerülhetetlenül eléjük tornyosuló sziklát a 2008-tól induló és a 2009-2011-es években tetőző gazdasági válság jelentette.

A legjobb dolog
A legjobb dolog

A megkérdezett felsővezetők csak nagyon kevés dologban értettek egyet az interjúk során. Volt azonban egy olyan téma, ami legtöbbjükből lelkesedést váltott ki, mi több ezt a vágyat az elmúlt 10 viharos időszaka sem kezdte ki: a legtöbben vallják, hogy a legjobb dolog a világon, ha valami sajátot csinálhatunk.

Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma
Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma

Mi a jobb karrierstratégia? Kitartani egy nevelőcégnél vagy kihasználni a munkaerőpiac felhajtó erejét és a cégek között lépegetve megmászni a vezetői hierarchiát?

Turistaúton Eldorádóban
Turistaúton Eldorádóban

A következő két poszt a nemzetközi karriertapasztalatokról szól. Ezen a héten megnézzük, hányan, milyen formában futottak neki, a következő héten pedig azt, hogy milyen sikereket és nehézségeket hozott egy-egy ilyen lépés.

Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?
Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?

Még mindig a nemzetközi karrierlépéseknél tartunk. Kiderül, hogy érdemes belevágni, persze jó ha tisztában vagyunk a kockázatokkal és mellékhatásokkal is!

A nagy fröccsenés
A nagy fröccsenés

A következő két hét posztjaiban azt mutatom be, hogy milyen irányokat vett a megkérdezett 49 vezető karrierútja az elmúlt 10 évben. A blogban vizsgált hazai X generációs felső vezetői csapat karrierjének első felét a http://odkutato.hu/blog/dicso-mult-szorfoles-hullamok-tetejen képpel írtam le. Karrierjük második felében ez a sikerhullám bizony nekicsapódott jó pár váratlanul felbukkanó sziklának. A csapat pedig szerteszét fröccsent, karrierjük sokféle irányt vett.

Na, ezt nem gondoltam volna...

Ezen a héten a – a nagy fröccsenés nyomán - rögösebb utakra kerülő vezetői karriereket elemzem. Mi áll a stagnáló, le vagy kifelé vezető utak hátterében, különös tekintettel a munkanélküliség kérdésére?

Belső utakon: Megújulunk?
Belső utakon: Megújulunk?

Átstartolás: a karriermenedzsment kérdésektől a személyes fejlődés kérdései felé fordulok a következő posztokban.

​Bíborban születettek
​Bíborban születettek

Ezen a héten arról a vezetői csoportról lesz szó, akik számára az élet mintha – még? – nem tette volna fel a megújulás kérdését. Továbbra is a sikerek hullámain szörfölnek. A legtöbbük esetében az elmúlt 10 év komolyabb munkahelyi, magánéleti és egészségügyi válságok és frusztrációk nélkül telt el. Mi tette ezt lehetővé, és miként élik meg a sikereket?

Kompromisszumok navigátorai
Kompromisszumok navigátorai

A csoport tagjai miközben sok szempontból sikeresek, velük beszélgetve mégis az derül ki, hogy mindennapjaikban kevés szenvedélyt, örömet, tanulásélményt élnek meg. Legmeghatározóbb jellemzőjük, hogy elsősorban a munkaéletben, de sokan a magánéletükben is alacsony energiaszinten működnek, egyfajta futószalagszerű, túlélő üzemmódban. A boldogságkérdésekre a legalacsonyabb átlagú válaszokat adták, kiugróan a következőnél: „Utólag visszatekintve nem változtatnék semmin sem.” kérdésre adott nagyon alacsony egyetértésük jelzi, hogy valahová máshová jutottak el, mint szerették volna.

Tűzben újjászületők
Tűzben újjászületők

Ők azok, akik nem tudták elkerülni a „nagy pofont”, akár munkájuk, akár családi életük, vagy egészségük kapcsán, sőt a legtöbb esetben ezek valamilyen kombinációjában. Válsághelyzetbe kerültek, ami egyértelműen jelezte, hogy nem lehet ugyanúgy tovább folytatni az életüket. Elbizonytalanodtak, szétestek, megjárták a poklot, aztán pedig elindultak egy változási úton. Változtattak személyes értékrendjükön és életmódjukon, de akár karriercéljaikban, kapcsolataikban, családi szerepvállalásukban és spirituális irányultságukban is. Az ő történetük következik két részletben.

Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás
Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás

Egy váratlan csapás vagy egy hosszabb idő alatt begyorsuló lehúzó spirál hatására bekövetkező zuhanás után állnak talpra, és rakják össze újra céljaikat, értékeiket. Ma a megújulás rögös útjáról.

Minden sikeres nő mögött áll egy...?
Minden sikeres nő mögött áll egy...?

Maximalizmus, bizonyítási vágy és folyamatos őrlődés, ezek voltak női narratívák kulcs szavai az előző kutatási körben, 30-40 év közötti életkorukban. Vajon hol tartanak most, az életpályaközép időszakban?

A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?
A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?


Lehet egy felsővezető nő tökéletes anya? Mennyire sikerült elengedni a női vezetőknek az első kutatási kör idején rájuk olyannyira jellemző maximalizmust?

Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!
Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!

A férfi felsővezetőknek vajon tényleg könnyebb? Miként alakult a meredeken magasra ívelő karriert befutó férfiak karrierje és magánélete?

Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?
Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Megérkeztek a válások a férfi felsővezetőkhöz is, különösen a tradicionális párkapcsolatban élőkhöz. Mit tanultak mind ebből?

Forbes cikk a kutatásról

​Rövid cikk az online verzióban - https://forbes.hu/uzlet/nem-ilyen-orszagot-akart-a...és hosszabb interjúk a Forbes áprilisi számában. 


A 400 napos vezetőfejlesztő program
A 400 napos vezetőfejlesztő program

(Ezt a posztot az Aegon blogjára írtam, eredetileg itt jelent meg: https://www.aegon.hu/.../a-400-napos-vezetofejleszto...)

Tavaly március közepén sok vezetőnek a napi email özönben valószínűleg fel sem tűnt egy levél, amely egy akkor még kevéssé ismert, de gyorsan világszerte hírhedté vált vezetőfejlesztési programban köszöntötte. Én is csak most találtam meg, forwardolom, talán tanulságos lehet. 


„Kedves Vezető!

Szeretettel köszöntünk a világ egyik legkeményebb át/kiképzésén! 

Amit ígérünk: Felfedezheted és tovább izmosíthatod magadban a „leader-t”, aki utat keres a bizonytalanságban, kísérletezik és tanul, összefogja és képviseli a csapatát, és tudatosan menedzseli saját fizikai, érzelmi és szellemi energiáit. Az apróbetűs rész: hát stresszes lesz, nagyon. Perfekcionistáknak különösen. És amit nem gondoltál volna: még az eddigieknél is jobban összemosódik a munka és magánélet határa. Neked és az embereidnek is. (Nagyon apróbetű: A programban résztvevők bizonyos százalékánál jelentős az elhízás kockázata.)

Indításként egy rövid előzetes a modulokról és néhány jótanács.

  1. "Ezt nem gondoltam volna”, azaz krízismenedzsment felsőfokon, kezdőknek. Nem fogunk totojázni, az első héten rögtön mélyvízbe dobunk. Az indukciós modulban egy túlélő programhoz illően először újra össze kell raknod új munkakörnyezeted, számítógépestül, székestül, meetingestül, csapatostul. A jó hír: a vevők egy ideig nem fognak zavarni. Titkos segítség: hirtelen mindent nagyon gyorsan el lehet dönteni, meg lehet oldani, és kiderül, hogy az emberek akkor is dolgoznak, ha nem látják őket. Isten hozott a nem tudás, kísérletezés birodalmában!
  2. „Hello, leader!” Ezt a modult elsősorban azon résztvevőknek találtuk ki, akiknek a vezetői szerep azt jelenti, hogy ők a legjobb szakértők a csapatukban. Ugyanúgy megdolgoztatjuk persze a mikromenedzsereket és azokat is, akik az ad hoc működésben, a kávéautomata melletti jó ötletelésekben, az íróasztal felett áthajolva megbeszélt ügyintézésben hisznek. Egyszerre kerülsz távol az embereidtől és sokkal közelebb, mint eddig bármikor. Sokat fogsz megtudni róluk. A családjukról is. Megfordul a képlet: Ez munkahely, ide dolgozni járunk, szokta mondani sok vezető. (...és nem lelkizni, szól a kimondott, vagy csak gondolt folytatás.) Most meg ez mondják a munkavállalók: Ez a családom, itt lakom, most ide jársz dolgozni hozzánk. Ők meg hozzád, szinte be is költöztök virtuálisan egymáshoz. És persze az is nehéz, ha valakinél nincs család. Sokat fogsz beszélgetni, régen lelkizésnek gondolhattad, most a vezetői munka részévé válik. A „Hogy vagy?” kérdés elveszti sablon köszönő funkcióját, valódi kíváncsisággal, sokszor aggodalommal telik meg majd. Küzdesz majd azokkal, akik introvertáltak és nehezen elérhetők. Küzdesz azokkal, akik extrovertáltak, és soha nem tudsz annyi időt adni nekik, amennyit igényelnek. Újra észreveszed, hogy a motiváció az nem egy fix gomb, amit lehet nyomogatni, hanem egy változó szükséglet, amihez újra és újra megkeresitek az utat.  Titkos tipp: új csapatod lesz, még ha senki nem is változik meg benne. Tudod, hogy fogod újra összeépíteni őket? Szoktál ünnepelni velük? Jógázni? Zumbázni? Online borkóstolni? Még az is lehet, hogy most fogsz.
  3. „A hetedik te magad légy” Arra lehet számítani, hogy akik kiváló eredményeket érnek el az előző modulokban itt fognak megszenvedni. Jó hírnek tűnhet például, hogy megúszod a napi 1,5 óra ingázást, de jó eséllyel nem könyvolvasgatással töltöd majd. A meetingek hirtelen pontosan kezdődnek, hiszen senki nem lófrál a folyosókon, viszont wc-re sem lesz könnyű kijutni a back-to-back meetingek sorozatában. Leülsz a gép elé hétkor, és felkelsz hétkor. Az emaileket szerencsére az esti sorozatnézés közben is lehet csekkolni. Lehet, hogy írtuk már: a határok összemosódnak, és ha te nem képviseled őket, akkor a munka a termodinamika vonatkozó törvénye szerint kitölti a rendelkezésre álló teret. Titkos segítség: a tested jóbarátod, jelezni fog. Ha nem figyelsz a jelzésekre, hajlamos lehet megsértődni rád. Mint a jóbarátokkal, tölts vele elég időt, különben ő is kitölti majd a rendelkezésre álló teret. (Nem annyira titkos tipp: Az alkohol viszont nem jó barátod. De hát ugye nem csak barátokkal vesszük körbe magunkat.) 
  4. „Az utolsó(előtti(előtti)) hullám” Szörfleckék a hullámokon, melyek kívül és belül is csapkodnak. Adrenalinlökettel teli innovatív aktív napok és fásult, frusztrált szürke hangulatok váltják egymást. Megrángatnak majd (ál)hírek, remények, ijedtségek, elérhetnek tragédiák, de felszabadult életöröm is sok ér majd. (Talán még soha nem követted végig ennyire az utcádban, kertedben a fák virágzását, majd lombhullását.) A munkában a kezdeti sprint szépen maratonná válik, de a tempó nem lassul. Ilyen lesz a krízis BAU-ja. Titkos segítség: a tested mellett a lelked is jóbarátod, ő is jelez, csak sokszor trükkösebben. Kicsit olyan, mint az üzemanyag, a nagyobb hajtásban megnő a fogyasztás, kiég a motorból az üzemanyag. A képzésen felfedezheted,neked mi segít visszatölteni. (Nagyon titkos tipp: a kenyérsütés és a paradicsomtermesztés valószínűleg nem lesz elég.) Gondolkoztál már azon, hogy mi lehet a te megújuló erőforrásod? 

Előzetesen ennyit a 2020/2021-es vezetőfejlesztő tanévünkről. Már dolgozunk a következő tanév anyagán is, tessék meglepetésekre számítani!

Aláírás: az élet / univerzum / istenek / ördögök (Nem kívánt törlendő)”

Vedd fel velem a kapcsolatot a közösségi oldalaimon keresztül is!