Veszélyeztetett életkor

A kutatás indulásakor 10 éve a „Fiatal Felső Vezetők” címet adtuk a programnak. Az idő múlása azóta új életkorszakot nyitott meg a vizsgált generációnak, most 40 és 50 éves koruk között járnak, vagyis térdig gázolnak az életpályaközép korszakban. Vajon mennyiben más életérzés 40-esnek lenni a 30-as életkorhoz képest? És mit gondolnak arról, miként hat ez a karrierpotenciáljukra?

A vizsgált vezetői csapat karrierjének első fele a napfényes oldalon , a hullámokat ügyesen meglovagolva zajlott. Maguk is sokszor jellemezték helyzetüket kivételesen szerencsésnek: folyamatosan érkeztek számukra az újabb karrier lehetőségek, szakmai kihívások, a pálya nekik lejtett a munkaerőpiacon. Egy szerencsésen eltalált indulás – egy jó nevű cégnél szerzett tapasztalat – hosszú időre sínre állította őket a más generációkból származó versenytársak hiányában.

„A miénk egy olyan generáció volt, aki folyamatosan kapta a jobb, és jobb, és jobb lehetőségeket. Beépült a gondolkodásunkba, hogy most jó, és ennél majd csak még jobb lesz. Igazából a kérdés csak az, hogy mikor és mennyire lesz jobb? Az, hogy rosszabb is lehet, nem volt ilyen életélményünk.” (Interjúalany)

Az elmúlt 10 évben mindez drámaian megváltozott. Számos olyan munkaerő piaci változás zajlott, amelyek eredményeként nem egyszerűen kiegyenlítődtek az esélyek, hanem megélésük szerint mára már egyértelműen nem nekik lejt a pálya, sőt, hátrányban játszanak.

Mintha csak a hullámok tetején szörfölve megjelent volna szemben egy sziklavonulat, melynek kikerülhetetlenül nekicsapódott a generáció, hogy aztán nagyon sokféle különböző irányba fröccsenve folytassa karrierútját. Mielőtt ezzel a „fröccsenéssel”, azaz a vezetők bejárt útjával és megéléseivel foglalkoznék, először magát a „sziklát”, az elmúlt 10 év fő karrierfordító eseményeit, befolyásoló tényezőit nézem meg közelebbről. A mai poszt az egyik ilyen „becsapódási ponttal” foglalkozik: a munkaerőpiacon már korántsem olyan jól hangzó 40-50 közötti életkorral és az ezzel csomagkapcsolt módon érkező életpályaközép válsággal. Az utána következő posztokban pedig a gazdasági válság és a munkaerő piaci változások hatásáról lesz majd szó.

Az életkor, mint munkaerő piaci mérföldkő

Két szempontból is meghatározó ez a 40-50 éves kor közötti időszak az interjúalanyok számára. Egyfelől e korosztályba lépve a munkaerőpiac is másként értékeli lehetőségeiket és versenyképességüket, másfelől pedig elérkeznek az életpályaközép időszakba, ahol a személyes életút értékelésének és újragondolásának feladata várja őket.

Az interjúalany vezetők megélése alapján a munkaerőpiacon ez a 40 év feletti életkor már korántsem hangzik jól, különösen a multinacionális vállalatok – figyelem, állandó jelző következik - „pörgős” közegében. Úgy érzik, két szempontból is veszélyeztetett életkorba kerültek. A szervezeti közegük másként ítéli már meg őket, azaz 40 és 50 között sokkal könnyebben kapcsolják hozzájuk a következő ítéleteket: megfáradtak, kiégtek, túl drágák, már nincsen bennük további fejlődési potenciál. Természetesen ezek sztereotipikus vélekedések, amelyek egy-egy egyén esetén teljes mértékben irrelevánsak. Összességében azonban jeleznek egy olyan attitűdváltozást, amely aztán visszahat a generáció magabiztosságára karrierjük tervezése során.

A legtöbben kevés esélyt adnak arra, hogy jelenlegi pozíciójukból vonuljanak nyugdíjba, annál kegyetlenebb a hajsza az üzleti világban.

Életkoruk előre haladására vonatkozó saját korszakulásuk a következő:

• A 40 éves kor még teljesen jól hangzik, inkább egyfajta belső, szubjektív korszakváltást jelent. Azaz a többség számára ez a születésnap a test öregedésének meghatározó mérföldköve, ahonnan terhelőképesség csökkenésére és krónikus betegségek megjelenésére számíthatnak. ("Engem ez nagyon nagyon szíven ütött ez a 40 éves kor körüli válság... egyrészt a fizikai test öregedése, hogy már nem bír annyit az ember, hogy már nem kap levegőt, amikor felszalad a harmadik emeletre vagy a hegyre, hogy be kell festenie az arcát, a szemét, a haját, mindenfélét ahhoz, hogy... Ezek nekem nagyon nehezen emészthető dolgok, mert ez eleinte folyamatos pusztulásnak tűnt nekem."  - Interjúalany) Minderre majd külön az egészség/betegség témáit tárgyaló posztban részletesebben is visszatérek, hiszen az ide kapcsolódó tapasztalatok, félelmek és megküzdési módok egyre központibb szerepet töltenek be az interjúalanyok szövegeiben. A nők számára természetesen a gyermekvállalás szempontjából jelent további fontos, bár egyértelműen puhuló korszakhatárt ez az életkor.
• A 45 éves kort tekintik azt időszaknak, amikortól fogva már egyértelmű a veszélyeztetettség, ez az az életkor, ahol legkésőbb el kell kezdeniük tudatosan megtervezniük kiváltásuk folyamatát és végcélját.
• Az 50 éves életkor alapvető korszakhatár a többség számára. Sokan erre az időszakra határozzák meg célként, hogy innentől már más karrierpályán, szervezeti közegben, szerepben és időbeosztással dolgoznak majd. Kimondva, kimondatlanul utalnak arra sokan, hogy az 50 év feletti életkor már nagyon nem hangzik vonzóan a munkaerőpiacon, erre az időre már késznek kell lenniük arra, hogy önállóan biztosítsák megélhetésüket.

A veszélyeztetettség érzését csak fokozza, hogy azt érzékelik, mára kinevelődött egy versenyképes új generáció, akiket többen is így jellemeznek: „Az alattunk lévők profibbak.” Vagyis véget érni látszik a generáció hosszú ideig tartó munkaerő piaci aranykora, a nagy többségük egyre inkább hátrányosabb megítéléssel küzd egy-egy munkahely, vagy akár a szervezeten belüli munkakör változtatási helyzetben az utánuk érkező generációhoz képest.

Életkor mint személyiségfejlődési mérföldkő

Mitől nehéz megélni, és milyen feladatot ad nekünk az életpályaközép időszak? Erre az életkorra a társadalmi – és a személyes belső – elvárások szerint is illik kipipálni a azokat a „életcélokat”, amelyekkel szüleink valaha útra indítottak minket. Legtöbbünk esetében valahogy a következőképpen hangozhat a gyerekkorunkban belénk táplált „alapprogram”:

• Tanulj ki egy szakmát, hivatást, váljál szakértővé egy témában, legyél képes benne megbízható, jó teljesítményt nyújtani!
• Legyen egy biztos állásod egy jó nevű cégnél, ahol elismernek és sikeresen teljesítesz!
• Hozz létre egy jó minőségű egzisztenciát! Ez leginkább a következőket jelenti: van saját lakásod/házad, van a családban 1-2 kocsi, évente legalább egyszer, de inkább kétszer meg tudtok engedni magatoknak egy külföldi nyaralást!
• Stabil párkapcsolatban élsz, lehetőleg házasságban, válás nélkül. (Valahogy ez a generáció a házasodást azért már kezdte elengedni, de erre a párkapcsolati témára is visszatérek majd.)
• Születettek gyerekeid, akik számára olyan iskolázást tudsz biztosítani, ami egy sikeres karrier alapjait jelenti. Lehetőség szerint biztosítod gyerekeid induló egzisztenciáját is, ami ideális esetben lakás, de legalább egy autó.
• Beilleszkedtél a szűkebb és tágabb társadalmi környezetbe, vannak barátaid, pártfogóid, része vagy egy kapcsolati hálónak.

Feltehető, hogy valahogy így képzelték el szüleink boldog életünk, és öntudatlan is ehhez mérjük magunkat, igyekszünk sorban kipipálni a felsorolás egyes elemeit. Ez a belső méricskélés folyamatosan zajlik bennünk, ám a 40-50 közötti időszak ebből a szempontból kiemelté válik. Ennek külső és belső okai is vannak. A külső okok egyszerűen abból származnak, hogy a mai társadalmi közegben megszokott családmodellt és szakmai karrierutakat figyelembe véve erre az életkorra azok, akikhez szeretnénk viszonyítani magunkat, már elérték ezeket a célokat. Mi magunk is túl vagyunk azon a döntéseken, amelyeknek eredménye mostanra láthatóvá válik a munkában és a magánéletben is.

A kutatásban vizsgált csapat esetében ráadásul ez a megálló a megszokottnál hamarabb bekövetkezhet, hiszen a gyors karrier miatt sokkal korábban kipipálhattak több, elsősorban a munkához és anyagiakhoz kapcsolódó elvárást. (De mint a 10 évvel ezelőtti felmérés során láttuk, a férfiaknak a sikeres karrier a stabil párkapcsolat létrejöttét is segítette.) A mérlegkészítés másik, belső mozgatórugója pedig azzal függ össze, hogy mostanra elértük – optimista módon – a várható életkorunk nagyjából közepét. Nagyon egyszerűen fogalmazva, most már reálisan fel tudjuk mérni, mit is jelent egy emberöltő, és megértjük, hogy mi minden férhet bele nagyjából.

A ránk váró számvetés azonban nem könnyű, már csak azért sem mivel bármilyen eredmény csak újabb kérdéseket vet fel:

• Mi van, ha nem sikerült kipipálnunk minden elvárását, ha elakadt valahol az alapprogramunk? Ha a ragyogó karriert megtörte egy elbocsátás a válság idején? Ha nem sikerült párt találni, gyereket szülni?
• Mi van, ha célba érünk, ha minden elvárást teljesítettünk? Tudunk ennek igazán örülni, boldoggá tesz ez minket? Valóban sajátunknak éreztük ezeket a célokat? A célba érés lehetővé teszi számomra azt, amit ezáltal el akartam érni, vagy inkább egyfajta zsákutcának a végéhez jutását jelenti?
• Mi következik ezután? Mi az új lista, ki fogja nekünk összeállítani? Hogyan fogom a magaménak érezni? Különösen éles kérdés ez a kutatási alanyoknál, hiszen eddigre olyan magasra jutottak, hogy gyakorlatilag már nincs hova tovább lépniük. Ráadásul elmondható rájuk, hogy ambiciózusak és erős bennük a versenyszellem is, ami különösen fontossá teszi számukra, hogy mindig legyen egy újabb kihívás az életükben.

A kipipált célokhoz kapcsolódó további problémát vet fel a gyerekek felnevelése is. A kirepülésük egyben rengeteg cél és mindennapi tevékenység megszűnését jelenti. A párok kettesben maradnak, és hirtelen ott támad egy űr, ami újra neki kell állni feltölteni, új tartalmat és időkeretet adni a kapcsolatnak.

Mindannyiunk számára ismerős sztereotípia is kapcsolódik ezen időszakhoz, a tartós párkapcsolatban élő férfiak "megbolondulása". A szetereotípia jellemzően kétféle kimenettel számol: piros és sportos cabrió, vagy pedig egy jóval fiatalabb új pár. A párkapcsolati dinamikákról még részletesebben írok majd, igyekszem mögé menni a közhelynek. Itt most egy interjúalany vallomását idézem meg:

"Dante-t olvasva, ugye az ember életútjának a közepén megjelenik a három fenevad, a pénz, a hatalom meg a szex. És ezért volt a válásom. Én azt hiszem, utólag azt mondom, hogy nem biztos, hogy ez rossz volt, és nem biztos, hogy ennek a válságnak nem kell megtörténnie. Azonban szeretném, hogy az én gyerekeim felkészültebbek lennének erre a válságra, mint én voltam." (Interjúalany)

Speciális alapprogramok

A megkérdezett vezetőkkel a korábbi interjúkörben beszélgettünk gyerekkorukról, a kapott szülői mintákról. Itt érdemes felidézni néhány megismert mintát, mivel azok hatása most az életpályaközép helyzetben is jelentkezik.

Két olyan alapprogram mintát azonosítottunk, amelyek jelenetős felhajtó erőt biztosítottak a gyors karrierhez, ám most az életpályaközéphelyzetben nehezítő tényezőként jelentkeznek:

• Első generációs: Alanyaink nagy többsége első generációsnak számít a családjában valamilyen szempontból: első diplomás, első üzletember, első vezető, első fővárosba költöző stb. Szüleiktől kimondva kimondatlanul a „Mutasd meg, bizonyíts, élj jobban!” üzenetet hozták magukkal, ami kiváló üzemanyagot jelentett a teljesítményorientáció számára. Folyamatosan keresték az újabb kihívásokat, ahol meg tudták mutatni, hogy igenis képesek teljesíteni, megfelelnek az erős elvárásoknak.
• „Kulturális ellenállók”: Itt olyan családokról van szó, akik a szocializmus idejét egyfajta belső, legtöbbször kulturális ellenzékben élték meg. Gyereküket úgy nevelték, hogy figyelmét már korán a külföld felé fordítsa: tanuljon meg hamar nyelveket, amint lehetett utaztak velük külföldre és mutattak rá azokra helyekre, ahová illik majd mérni magukat (londoni City, Harvard egyetem, Firenze), lehetőség szerint külföldre küldték őket tanulni, vagy legalább bébiszitterként dolgozni. Ezek az alanyok szinte mind külföldön is dolgoztak karrierjük során, és erős bennük egyfajta világpolgár, illetve européer szemlélet.

Az életpályaközéphelyzetbe kerülve mindkét fenti alapprogram kapcsán felszínre kerülhet, hogy nagyon erős bennük a kívülről definiált elvárásoknak való megfelelés, a külső elismerés keresése. Így nagy a veszélye annak, hogy még cél elérés esetén is jelentkezik egyfajta üresség érzés, illetve korábban elfojtott saját, személyes vágyak felelevenedése.

Végül egy rövid megjegyzés a téma kapcsán a magánéleti oldalról. Ez a generáció szüleitől még a hagyományos család modellt kapta, azaz házasodj korán, legyen 2-3 gyerekeket, és ne válj el. (Gyerekkorunkban már láttunk válásokat, de ritkán és jelentős személyes kudarcként értékelve.) Mostanra azonban ez a hagyományos családmodell teljesen szétesett, alanyaink jelentős része a legkülönbözőbb párkapcsolati formákban él, a szingli életmódtól a hétvégi kapcsolaton át a patchwork családokig. (És többen természetesen a klasszikus családmodellben.) Az alapprogramunk és a mai világ realitásai, átalakuló értékrendje újabb feszítő érzés az életpályaközéphelyzetben.

Tényleg mi jöhet ezután?

Jung és nyomában Ericson is foglalkozott az egyes életszakaszokban felmerülő tipikus kérdésekkel. A külső elvárások teljesítése után szerintük a belső fejlődés, azaz az élet mélyebb értelmének megtalálása kezd egyre jobban foglalkoztatni minket. Az életpályaközép válság során szerintük a következő kérdésre adott pozitív válasszal tudunk továbblépni: Értékessé tudom tenni az életem? Mi olyat tudok alkotni, ami fennmarad utánam? Richard Rohr, szintén jungiánus alapokról építkezve a következő metaforával szemlélteti életutunkat magyarul is olvasható könyvében: életünk első fele az agyagedény felépítésével telik (ki is vagyok én, mi az identitásom), majd életünk második felében az agyagedény felöltetése következik (hová, milyen mélyebb lényeg felé juttatom el ezt az identitást.) Amennyiben sikerül olyan választ adnunk, ami révén megéljük azt, hogy hozzájárulunk a minket körülvevő közösségekhez és támogatjuk az elkövetkező generációkat , akkor a gondoskodás érzése lesz a jutalmunk. Ha azonban továbbra is énközpontú marad az életvitelünk, értékrendünk, akkor nagyobb eséllyel stagnálónak éljük meg helyzetünk. Személyiségfejlődési szükségletünk tehát, hogy az eddigi külső célok helyett új, belsőket találjunk.

Ez az életpályaközép helyzet még visszatérő téma lesz a posztokban, több szempontból is megvizsgálom, milyen kérdéseket vetetett fel az interjúalanyoknak, és milyen válaszokkal "kísérleteznek".