A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?
A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?

A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?


Lehet egy felsővezető nő tökéletes anya? Mennyire sikerült elengedni a női vezetőknek az első kutatási kör idején rájuk olyannyira jellemző maximalizmust?


E heti zene: Moby – Perfect lives


Múlt héten a felső vezetői szerep és a párkapcsolatok összehangolásáról írtam, most az anyai szerep kerül fókuszba.


Gyereket szülni

A párkapcsolati kérdésnél is nehezebb, érzelmekkel töltöttebb témakör az anyai szerepvállalás kérdése. A dilemmák két szempontból is felmerülnek: anyává válni és anyának lenni.

Négy interjúalanynak 40-es évein túl sem született még gyermeke. A nők átlagos gyerekszáma (1,47) is lényegesen alacsonyabb, mint a férfiaké (2,41). Egyértelmű, hogy a női felsővezetői karrier nehezebbé teszi a gyerekvállalást. Ez ugyanakkor nem lehetetlen, hiszen az átlag mögött nagy a szórás: 2 háromgyerekes, és 7 két gyerekes anya is van a mintánkban.

Az anyai és vezetői szerep összeegyeztetésének dilemmája két különböző irányba vitte a megkérdezett női vezetők karrierjét. Voltak páran – ők voltak kevesebben –, akik számára az anyai szerep egyértelmű prioritást kapott, a gyerek(ek) születése után háttérbe szorították a karriert, hosszabb időt, azaz egy évnél több, de akár 3-4 évet töltöttek otthon. Ők a visszatérés után mindannyian azzal szembesültek, hogy ilyen hosszú kihagyás után nem lehetséges a felsővezetői karrier folytatása, az újrakezdés várt rájuk. Van példa hosszas álláskeresés után beosztott munkavállalóként elhelyezkedésre, de szakértői karriervonalra történt átállásokra is.

„Két nagy projekt volt az elmúlt tíz évben, a harmadik gyerekem és az én magam változása. Kihasználtam a gyerekszülés az összes lehetőségét, úgy döntöttem, hogy ezt most rendesen fogom csinálni. 3,5 évet otthon töltöttem mindenféle ambíciótól mentesen. Soha egy percre nem hiányzott a munka, a karrier vagy bármi, ami ezzel együtt jár. A 3 gyerek picit több feladatnak bizonyult, mint ahogy én ezt előre gondoltam. Aztán az elmúlt 6 évben meg kellett tanulnom egy új foglalkozást lényegében, mert visszajönni 3 gyerek után a teljesen megváltozott iparágunkba, ez nem bizonyult olyan egyszerűnek. Nem úgy van, hogy az ember kikapcsol 4 évre, és utána ott folytatja ahol abbamaradt, mert közben elmozdult alatta a világ. A gyerekeimbe nagyon sok ambíciót tettem bele, nem véletlen, hogy a karrieremre kevesebb maradt az ambícióból, mert hozzájuk rettenetesen sokat pakoltam át. Nagyon fontos nekem, hogy a gyerekeimből mi lesz, hogy mit esznek, hogy milyen iskolába járnak, hogy milyen értékeket tudok nekik megmutatni, és milyen értékek mentén élünk. Nem szabályokról beszélek, hanem értékekről. Nagyon sok zökkenőn keresztül, de már látszanak ennek a projektnek az eredményei. Látszik a gyerekeken, hogy én nem állhatok be rokkant-parkolóba, mert azonnal rám szólnak, hogy ezt ne tegyem, mert egy mozgássérült elől veszem el a helyet. Fontos nekik, hogy a szegényeken, elesetteken segítsenek, nagyon határozott elképzelésük van vallásról, politikáról, borzasztó bátran kiállnak az igazuk mellett. Egy kicsit néha túl bátran is.”
„Azért hagytam ott állást, mert a fiammal nem voltam eleget. Dacára annak, hogy egy héttel azután, hogy megszületett, mentem be vele dolgozni. Mózeskosárban jött a cégbe, mert akkor indultunk, eldönthettem, hogy abbahagyom, vagy benne maradok. Mindig együtt voltunk a szobámba, ott etettem, ott aludt. Mi ilyen együtt dolgozós család voltunk, azóta sem szólt, hogy nagyon fájlalja ezt az időszakot. Aztán kiderült, hogy nekem az a legfontosabb, hogy anya lehettem, és hogy anya vagyok, és a gyerekemből valami olyasmit alakítsak, amit ő is szeretne.”

Létezik a másik út is, a gyerekszületés után 1 éven, de sokszor féléven belüli visszatérés a pozícióba. Ennyi időt adnak ugyanis jelenleg a hazai üzleti szervezetek a karrier komolyabb következmények nélküli megszakítására. Erre akár kétszer, háromszor is sor kerülhetett egyébként, főleg a karrier korai szakaszában volt egyszerűbben megoldható.

Nem könnyű ez az út, hiszen itt a legélesebb a bevezetőben is említett tökéletes anya, tökéletes vezető törekvésekben való őrlődés. Működőképes vajon ez a „I want it all” megközelítés? A tapasztalatok alapján igen, ám ennek előfeltétele az őrlődés alapját jelentő maximalizmus elengedése. Úgy működhet ez az út, ha elfogadod, hogy nincs tökéletes megoldás, felsővezetőként nem lehetsz az a tökéletes anya, amit a társadalmi – szülői – elvárások sugallanak, azaz hogy alárendelj mindent a gyereked szempontjainak. Ehelyett egy saját, élhető anya szerep kialakítására és közös elfogadására volt szükségük. Ezt könnyű leírni, azonban ehhez legtöbbször sok önismereti és párkapcsolati küzdelemre, tisztázásra van szükség.

10 évvel ezelőtti beszélgetéseink idején egyetlen női vezető sem engedhette meg magának, hogy kimondja a megsemmisítő mondatot: Nem vagyok/leszek tökéletes anya. Különböző kutatásaim során egyaránt azt tapasztaltam, hogy ha egy magyar nő ilyent mondana, akár csak magában, halkan a tükör előtt, az olyan lenne mintha szíven szúrná magát, hiszen legbelső identitását semmisítené meg. Az anya az tökéletes lehet csak!

Érdekes módon a férfi interjúkban ennek az apai maximalizmusnak nem volt nyoma, ők képesek voltak kimondani: „Majd meg fogja érteni a gyerekem, hogy miért kellett sokat dolgoznom, miért jártam későn haza.”

A mostani beszélgetéseken kiderült, hogy gondolható, sőt kimondható ez a tabu mondat, és nem szakad le az ég, sőt!

„Pont tíz éve váltam el lányom apukájától. Nagyon sokáig éreztem a nyomást, hogy tökéletes anyának kell lennem. Kárpótolnom kell a lányom azért, ami velünk történt, hiszen szegény apa nélkül nő fel. Aztán rájöttem, hogy így csupa sikertelenség ér, mert magamnak sem tudok megfelelni. Egyszer a lányom beolvasta, hogy anya nekem tök mindegy, hogy tiszta a zoknim vagy nem, úgyis mindig van elég! Valami olyan profán dolgot behozott, amiből kiderült, hogy ő is látta, hogy olyannal foglalkozom, ami nem fontos. Nem azt akarja, hogy tökéletes legyen körülötte minden, hanem amikor neki anyukára van szüksége, anyuka ott legyen, és azt csinálja, amire neki szüksége van. És ez elvezetett oda, hogy körülbelül 6 éves lehetett, amikor konkrétan meg tudtuk ezt beszélni. Mai napig csoda számba megy, hogy ki tudtam mondani: nem tudok tökéletes anya lenni. Ő pedig el tudta mondani, hogy nem várja el, hogy én tökéletes anya legyek. Innentől valahogy helyre tudtuk billenteni a dolgot, és elég szépen átevickéltünk mostanáig. Azzal foglalkozunk, ami neki fontos. Azt pedig jórészt el tudtam engedi, ami nekem volt fontos. Nyilván volt egy pár vitánk: „úristen már megint csupa feketében vagy!”. Neki az fontos, hogy abban legyen, nekem meg az, hogy nehogy emós legyen. Ezeket is szép beszélgetésekkel helyre tudtuk hozni. A lányom egyfajta barátnőm, nagyon sok mindent megoszt. Most például holnapra kivettem egy rendkívüli nap szabit, hogy egy anya-lánya napot tudjunk tartani, mert igénye van rá, hogy most ne legyen ott az öcsi. Ez lett a megoldásunk arra, hogy tökéletes anya nincs, de amikor anyára szüksége van, akkor anya legyen ott. Az iskolát elvégezte, a felvételit végig csináltuk. Mindegyiken ott voltam, fogtam a kezét, készültem vele, sírhatott a vállamon, ha úgy érezte, hogy nem volt jó. Igyekszem azokon az eseményeken ott lenni, amik a legfontosabbak, és akkor ő nem kéri azokat, amin lehet, hogy mások szülei ott vannak, de tudja, hogy nekem nem fér bele.”

A dolog szépsége, hogy úgy látom, hogy ennek a magánéleti dilemmának a megküzdése vezetői szerepvállalásban, stílusuk kialakításában is segítette a nőket. Annak beélesítése, hogy mit engednek el a vezetői szerepért, mintha nagyobb tétet adna annak, hogy akkor miként is töltik be ezt a szerepet. Azt gondolom, hogy ennek a dilemmának a feldolgozása tudatosabb, mélyről jövőbb vezetővé is teszi őket.


Küzdelem az anyai szerepért

A mit is kell elengedni témaköréhez kapcsolódik az anyai szerepért való küzdés. Negyven felett járva , a lehetőségek határaihoz közeledve élesedik ki sokak számára e kérdés, és válik az egyik legerősebb önismereti dilemmává. Bár ez a kérdés első körben párkapcsolat alakítási és dinamikai dilemmaként fogalmazódik meg, de a mélyebb rétegek ezen túlmutatnak mint a következő idézet is mutatja, mely már ismerős lehet egy Tűzben újjászülető történetből.

„Folyamatos nyomás volt rajtam a család, és főleg édesanyám részéről. Nahát lányom, legalább egy gyereket! Jól van, hogy elváltál – de legalább egy gyerek… Akkor ezt a jó kislány üzemmódot ki kellett kapcsolni. Nagyon sokszor ott tartottam, hogy legalább anyu kedvéért kellene, de akkor meghallottam saját magam: „anyu kedvéért” Ez így nincsen jól! Nem mondom, hogy nem kattan be néha: húha mi lesz majd? De mások is szülnek 40 felett. Ez egy folyamatos belső dialógus saját magammal. Néha rajta kell kapnom magam, hol működhetnek még ebben az ügyben a régi minták, el tudom-e fogadni, hogy azzal sincs semmi baj, ha nem lesz gyerekem.”

Ráadásul, az interjúalany női vezetők között már 10 éve is találkoztunk olyannal, aki párkapcsolat megvalósítása nélkül szült gyereket. A hazai kultúrában máig szokatlan, bár gondolom terjedő annak a hölgynek az esete, aki hosszas és sikertelen párkeresés után úgy döntött, hogy pár nélkül is vállal gyereket:

„Pocsék dolog hazamenni az üres lakásba. Még egy-két év, aztán kész, vége. Nem szeretnék ilyen begyepesedett karriert. Olyan szép, olyan jó az élet, miért csak én tudjam ezt? Amit én megéltem, vagy bennem van, azt miért ne adjam tovább? Eljutottam odáig, hogy elég volt ebből az egészből. Most már szeretnék egy kicsit lenyugodni, lehiggadni, nem akarok már 2500-on pörögni. Illetve akarok, de valami másért. Magamért vagy magunkért, hiszen most ikreket várok. Annyi pénzem van, hogy három évig otthon tudjak velük maradni, mert az nagyon fontos. Utána viszont nekem tényleg vissza kell mennem dolgozni, mert el kell őket, meg magamat is tartani. Nem szeretnék visszafogottabb színvonalat, de egy középvezetői állás, napi 8 órában, elég lenne.” (idézet 10 évvel ezelőtti interjúból)

Vagyis a hölgy egyszerűen megkereste egy férfi ismerősét, hogy gyereket szeretne tőle, de semmilyen más kötelezettségre nem tart igényt. Az elképzelés működött, annyi kivétellel, hogy az illető hölgy a tervezetthez képest kevesebb időt töltött otthon a gyerekekkel. Most így tekintett vissza arra az időszakra:

"Másfél év a gyerekeimmel nagyon jó volt. Próbálkoztam azzal, hogy 6 órában dolgozzak, de hát egy első számú vezető hogy tud úgy mintát mutatogyan akarhat rendet, fegyelmet, teljesítményt, ha 6 órában dolgozik? Ez nyilván ez nem volt összeegyeztethető. Ugyanakkor az biztos, hogy amíg iskolába nem mentek, addig mihelyt otthon beléptem az ajtón, felvettem a második műszakot, de ezt éjszakára, hajnalra, hétvégére mindenre értem. 5-6 évig meg tudnám a fél kezemen számolni, hányszor utaztam el, hányszor voltam moziban, buliban. Azt a szabadidőt, amit más normális ember magára fordíthat, azt én az ilyen riportálásokra fordítottam, amikhez ki kellett ide-oda repülni. Ezt az időt nem töltöttema gyerekeimmel, az összes többit nyilván velük. Nem engedtem be az otthonomba számítógépet, és azt is próbáltam elintézni a főnökeim szintjén, hogy ha lehet, akkor munkaidő után engem ne nagyon hívogassanak. 8-10 órában próbáltam úgy elvégezni a munkámat, hogy erre ne is nagyon kerüljön sor."


Üvegplafon: kívül-belül

A női interjúkból már 10 éve is kevesebb karriermotiváció sugárzott. Sokuk inkább külső bíztatásra fogadta el a magasabb pozíciókat, és többen is forgattak már akkor is alternatív lehetőségeket a fejükben. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a tovább ívelők, azaz a „Bíborban születettek” között volt a legkisebb a nők aránya. Fontos azonban, hogy erre is volt példa, sőt az üvegplafon áttörésére is, hiszen megtörtént, amire a 10 éve a mintában még nem volt példa: első számú vezetői pozícióba került egy női interjúalanyunk egy nagyméretű szervezetben. A többségüknél azonban karrier lassulás, vagy elhagyás következett be. A menedzseri karrier úton maradók is szinte mind a plafon eléréséről számolnak be. A jövőre vonatkozóan már nem feljebb lépést, hanem lassítást, elhagyást, például „civilkedést”, valamilyen jótékony tevékenységet terveznek.


Felháborító!

Akár csak 10 éve, most is megerősödött a széleskörű felmérésekből is ismert tendencia. Női interjúalanyaink lényegesen kevesebbet keresnek férfi társaiknál. A teljes mintában majdnem felét, de ha kiszűrjük a karrierváltások torzító hatását - emlékszünk a férfiak inkább vállalkozók, a nők civilek és szakértők lettek -, akkor is kb. 70%-át. 

Nyilván kicsi a minta, annak minden torzításával együtt, és nem is mindenki válaszolt erre a kérdésre. Ezzel együtt megállító nagyságrendű különbségről van szó! Emlékszem korábbi MBA órákon lefolytatott hallgatói vitákra, ahol jó páran racionális érvekkel tudták megindokolni e különbségeket. Egyfajta – anyai szerephez kapcsolódó – kockázat beárazásáról van szó ezen megközelítések szerint. Nyilván ez is benne van a pakliban, én azonban azt erősebbnek látom a sokszor megidézett társadalmi érték, norma rendszert. Ez erős szűrőként hat például az ilyenfajta kockázatértékelésekre is – ha maradunk ennél a kifejezésnél –, illetve elzárja a kockázatkezelésének lehetséges módjait, például az otthon maradó férj szerepkörét. Nem hiszem, hogy a skandináv országokban kisebb kockázatot jelentenek a női vezetők...


Túl a nehezén?

A jó hír, hogy mind a párkapcsolatok mind az anyai szerep kapcsán már kevés új probléma hangzott el ebben az interjúkörben. A női vezetői életúthoz kapcsolódó dilemmák korán megjelentek, és ennek megfelelően a női interjúalanyok nagy része rákényszerült, hogy a férfiakhoz képest tudatosabban fogalmazza meg céljait és értékeit akár a munka akár a magánéletére vonatkozóan. Míg 10 éve a problémák, feszültségek domináltak, most már nagyobb súlyt kaptak az interjúkban a megoldások és hátterükben álló a személyes célok, értékek.

Ráadásul míg 10 éve a női felsővezetők jellemzően magányos harcosként élték meg helyzetüket, mára érezhetően kialakult a téma és szerep kapcsán egy támogató közeg. Megjelentek a női hálózatok és fórumok, és többen hivatkoztak coachokra, mentorokra is.

„Sok hibát elkövettem. Senki nem mutatta meg, nem tanulhattam meg mit kéne csinálni, nem tudtam megbeszélni sem. Ezért vagyok nagyon hálás ezeknek a női fórumnak. Olyan láthatatlan értéke van, amit nyilván nem írnak bele a katalógusba, hogy ott olyan emberekkel tudsz találkozni, akiktől meg tudsz ilyeneket kérdezni. Csak olyantól tudom ezt megkérdezni, aki már átment ezen a dolgon. És hát azért még nem szaladgálnak tömegesen az utcán az ilyen nők.”

A korábbi interjúkörhöz képest tehát mintha a problémák helyett több szó lett volna a megoldásokról, válaszokról. Ezzel együtt úgy látom, hogy a jelenlegi női felsővezető generáció még mindig utat törő szerepben van. De talán már kiszabadult a külső/belső elvárásoktól való gyötrődésből, és a zsákutca érzetet elengedve tudatosan építi a nők vezetői szerepvállalásának lehetőségeit.

Szeretnéd megosztani a véleményedet a témával kapcsolatban?
Írj a témával kapcsolatos nyílt LinkedIn csoportomba, vagy üzenj közvetlenül nekem!
Kapcsolódó cikkek
Olvass bele a hasonló témakörben íródott további bejegyzéseimbe!
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?

Hová jutott a rendszerváltozás után induló, szerencsés vezetői generáció? Szubjektív hangulatú kutatási beszámoló karriersorsokról, magánéleti dilemmákról, életpályaközép válságban elfáradó és megújuló vezetőkről a most induló blogban.

A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején
A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején

Rövid visszatekintés arra, hogy 10 éve hol tartottak felsővezetői kutatásunk alanyai. Befutottak, teljesítették a társadalmi elvárások szerinti sikerkritériumokat, ám belül a legtöbben küzdöttek az alkotásélmény hiányával. Ahogy a visszajelző workshopon többen megjegyezték: „Irigylem az asztalosokat...”

Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?
Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?

A kutatási blog legnagyobb csapdája a módszertan. Gondolom keveseknek csillog a szeme e szó hallatán, indul a mutatóujj a klikk felé, tovább innen! Ígérem, gyors leszek, és nem fog fájni, csak a lényeg: kikről és mi alapján mesélek majd erről szerencsés generációról?

Veszélyeztetett életkor
Veszélyeztetett életkor

A kutatás indulásakor 10 éve a „Fiatal Felső Vezetők” címet adtuk a programnak. Az idő múlása azóta új életkorszakot nyitott meg a vizsgált generációnak, most 40 és 50 éves koruk között járnak, vagyis térdig gázolnak az életpályaközép korszakban. Vajon mennyiben más életérzés 40-esnek lenni a 30-as életkorhoz képest? És mit gondolnak arról, miként hat ez a karrierpotenciáljukra?

A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság
A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság

A karriersikereken szörfölő generáció számára a leghatalmasabb, megkerülhetetlenül eléjük tornyosuló sziklát a 2008-tól induló és a 2009-2011-es években tetőző gazdasági válság jelentette.

A legjobb dolog
A legjobb dolog

A megkérdezett felsővezetők csak nagyon kevés dologban értettek egyet az interjúk során. Volt azonban egy olyan téma, ami legtöbbjükből lelkesedést váltott ki, mi több ezt a vágyat az elmúlt 10 viharos időszaka sem kezdte ki: a legtöbben vallják, hogy a legjobb dolog a világon, ha valami sajátot csinálhatunk.

Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma
Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma

Mi a jobb karrierstratégia? Kitartani egy nevelőcégnél vagy kihasználni a munkaerőpiac felhajtó erejét és a cégek között lépegetve megmászni a vezetői hierarchiát?

Turistaúton Eldorádóban
Turistaúton Eldorádóban

A következő két poszt a nemzetközi karriertapasztalatokról szól. Ezen a héten megnézzük, hányan, milyen formában futottak neki, a következő héten pedig azt, hogy milyen sikereket és nehézségeket hozott egy-egy ilyen lépés.

Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?
Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?

Még mindig a nemzetközi karrierlépéseknél tartunk. Kiderül, hogy érdemes belevágni, persze jó ha tisztában vagyunk a kockázatokkal és mellékhatásokkal is!

A nagy fröccsenés
A nagy fröccsenés

A következő két hét posztjaiban azt mutatom be, hogy milyen irányokat vett a megkérdezett 49 vezető karrierútja az elmúlt 10 évben. A blogban vizsgált hazai X generációs felső vezetői csapat karrierjének első felét a http://odkutato.hu/blog/dicso-mult-szorfoles-hullamok-tetejen képpel írtam le. Karrierjük második felében ez a sikerhullám bizony nekicsapódott jó pár váratlanul felbukkanó sziklának. A csapat pedig szerteszét fröccsent, karrierjük sokféle irányt vett.

Na, ezt nem gondoltam volna...

Ezen a héten a – a nagy fröccsenés nyomán - rögösebb utakra kerülő vezetői karriereket elemzem. Mi áll a stagnáló, le vagy kifelé vezető utak hátterében, különös tekintettel a munkanélküliség kérdésére?

Belső utakon: Megújulunk?
Belső utakon: Megújulunk?

Átstartolás: a karriermenedzsment kérdésektől a személyes fejlődés kérdései felé fordulok a következő posztokban.

​Bíborban születettek
​Bíborban születettek

Ezen a héten arról a vezetői csoportról lesz szó, akik számára az élet mintha – még? – nem tette volna fel a megújulás kérdését. Továbbra is a sikerek hullámain szörfölnek. A legtöbbük esetében az elmúlt 10 év komolyabb munkahelyi, magánéleti és egészségügyi válságok és frusztrációk nélkül telt el. Mi tette ezt lehetővé, és miként élik meg a sikereket?

Kompromisszumok navigátorai
Kompromisszumok navigátorai

A csoport tagjai miközben sok szempontból sikeresek, velük beszélgetve mégis az derül ki, hogy mindennapjaikban kevés szenvedélyt, örömet, tanulásélményt élnek meg. Legmeghatározóbb jellemzőjük, hogy elsősorban a munkaéletben, de sokan a magánéletükben is alacsony energiaszinten működnek, egyfajta futószalagszerű, túlélő üzemmódban. A boldogságkérdésekre a legalacsonyabb átlagú válaszokat adták, kiugróan a következőnél: „Utólag visszatekintve nem változtatnék semmin sem.” kérdésre adott nagyon alacsony egyetértésük jelzi, hogy valahová máshová jutottak el, mint szerették volna.

Tűzben újjászületők
Tűzben újjászületők

Ők azok, akik nem tudták elkerülni a „nagy pofont”, akár munkájuk, akár családi életük, vagy egészségük kapcsán, sőt a legtöbb esetben ezek valamilyen kombinációjában. Válsághelyzetbe kerültek, ami egyértelműen jelezte, hogy nem lehet ugyanúgy tovább folytatni az életüket. Elbizonytalanodtak, szétestek, megjárták a poklot, aztán pedig elindultak egy változási úton. Változtattak személyes értékrendjükön és életmódjukon, de akár karriercéljaikban, kapcsolataikban, családi szerepvállalásukban és spirituális irányultságukban is. Az ő történetük következik két részletben.

Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás
Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás

Egy váratlan csapás vagy egy hosszabb idő alatt begyorsuló lehúzó spirál hatására bekövetkező zuhanás után állnak talpra, és rakják össze újra céljaikat, értékeiket. Ma a megújulás rögös útjáról.

Minden sikeres nő mögött áll egy...?
Minden sikeres nő mögött áll egy...?

Maximalizmus, bizonyítási vágy és folyamatos őrlődés, ezek voltak női narratívák kulcs szavai az előző kutatási körben, 30-40 év közötti életkorukban. Vajon hol tartanak most, az életpályaközép időszakban?

Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!
Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!

A férfi felsővezetőknek vajon tényleg könnyebb? Miként alakult a meredeken magasra ívelő karriert befutó férfiak karrierje és magánélete?

Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?
Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Megérkeztek a válások a férfi felsővezetőkhöz is, különösen a tradicionális párkapcsolatban élőkhöz. Mit tanultak mind ebből?

Forbes cikk a kutatásról

​Rövid cikk az online verzióban - https://forbes.hu/uzlet/nem-ilyen-orszagot-akart-a...és hosszabb interjúk a Forbes áprilisi számában. 


Vedd fel velem a kapcsolatot a közösségi oldalaimon keresztül is!