Tűzben újjászületők
Tűzben újjászületők

Tűzben újjászületők

Ők azok, akik nem tudták elkerülni a „nagy pofont”, akár munkájuk, akár családi életük, vagy egészségük kapcsán, sőt a legtöbb esetben ezek valamilyen kombinációjában. Válsághelyzetbe kerültek, ami egyértelműen jelezte, hogy nem lehet ugyanúgy tovább folytatni az életüket. Elbizonytalanodtak, szétestek, megjárták a poklot, aztán pedig elindultak egy változási úton. Változtattak személyes értékrendjükön és életmódjukon, de akár karriercéljaikban, kapcsolataikban, családi szerepvállalásukban és spirituális irányultságukban is. Az ő történetük következik két részletben.

Zenei ajánlat, kedvenc számom a tavalyi évből: Ages and Ages - Divisionary (Do the Right Thing)


Kik ők?

Ez a legnépesebb csapat – 21 fő – a vizsgált vezetők közül. Ez talán azt is jelzi, hogy a sikeres indulás ellenére csak keveseknek mérték ki a teljes életpályát a napfényes oldalon. A pofonok megérkeztek olyanokhoz is, akik végig maradtak a multi vezetői karrieríven és olyanokhoz is, akik időlegesen vagy végleg elhagyták azt. Az újjászülető csapat felét kitevő elhagyóknál a férfiak vállalkozók lettek, vagy azzal kísérleteztek, míg a nők inkább a tanácsadás, vagy a civil szféra felé fordultak.

A demográfiai adatokból kevés egyedi jellemző olvasható ki, az átlagosnál kicsit kisebb gyerekszám ragadható meg talán, ami a többiekhez képest kicsit magasabb szabadságfokot biztosított. Már a válsághelyzetek tüneteiként is azonosíthatjuk azonban a következő jellemzőiket:

  • Náluk a legmagasabb a válások aránya, 0,7 válás egy főre, azaz inkább elváltak, mint nem.
  • Itt a legmagasabb a munkanélküli időszak aránya, 43%-uk, azaz, majdnem minden másodikuk esetében előfordult  munkanélküli időszak (minimum 3 hónap).
  • Itt a legnagyobb a munkahelyi mobilitás aránya, az elmúlt 10 évben ők váltottak leggyakrabban munkahelyet és iparágat is.

A korábban bemutatott két csoporthoz képest – Bíborban születettek, Kompromisszumok navigátorai – itt éppen az a fontos üzenet, hogy nem a környezeti, demográfiai tényezők a meghatározóak. Mindannyiunkkal előfordulhat az, hogy korábbi döntéseink vagy akár szerencsétlen véletlenek nyomán az életünk olyan fordulatot vesz, hogy az addig biztosnak látszó alapok kirántódnak alólunk. Hogy a zuhanásból miként lehet felemelkedés, az már rajtunk, a megélésünkön és döntéseinken múlik. Mit engedünk el, mit ragadunk meg.

Először azonban a zuhanásról. A válsághelyzetek kialakulásának két mintázata jelent meg az interjúkban: a „váratlan csapás” és a „lehúzó spirál”.


Váratlan csapás

Egy ilyen válsághelyzet előjel nélkül érkezik az addig tökéletes, sikeres karrierútba. Elszakad a film, hirtelen kimerevedik a kép, és már nem lehet ugyanúgy folytatni. Neki lehet állni újra értelmezni, újrakezdeni mindent.

Két – a sors iróniájaként önmagát perfekcionistaként jellemző – interjúalany is szülőként kapott olyan leckét az élettől, amely nem csak apai/anyai szerepükre hatott, hanem általános világszemléletüket és vezetői stílusukat is újra formálta.

„Én nagyon maximalista ember vagyok, és mindig arra törekedtem, hogy minden tökéletes legyen. Az élet– vagy ki miben hisz, kitől kapjuk ezeket az útmutatásokat – azonban nagyon sok mindenre megtanít. A nagyobbik gyerekem mozgássérült. Perfekcionista ember vagyok, ráadásul a feleségem is ilyen, és akkor születik egy gyerekünk, aki meg nem 100 %-os abban az értelemben, ahogy ezt nagyon sokan gondolják. Nagyon érdekes, hogy ezen keresztül milyen változások indultak el bennem: hogy ne azon a 2 %-on aggódjak, ami esetleg nincs meg, hanem értékeljem a többit, ami megvan. Hogy a lehetőségekre koncentráljak, ne a korlátokra. Próbáljuk őt a világban támogatni, megtalálni azt a fajta egyensúlyt, hogy legyen mögötte egy támogató légkör, biztonsági háló, ugyanakkor ne tartsuk túlságosan burokban. Az életben neki meg kell állni a helyét a saját jogán, és lesz majd olyan, amikor mi már nem leszünk. Ez egy ilyen folyamatos küzdelem. Fantasztikus dolog látni, ahogyan kiteljesedik, ahogy önbizalma van, ahogy azt tudja mondani valakinek, aki csúfolja, hogy „Figyelj! Te fogyatékos vagy.” „Igen, és? Nekem ez van, neked meg más van.” Ahogy jönnek a sikerei, sportban, tanulásban. Persze ennek megvoltak a fázisai. Mert először azt mondták, hogy lehet, hogy járni sem fog tudni, meg beszélni sem fog tudni, meg tolószékben lesz. Most már van egy kamasz nagyfiam, aki lassan már nálam is magasabb lesz és bekerült az ifjúsági válogatottba a parasportolók között. Ezen keresztül megismertem a fogyatékosok világát, ez nekem nagyon-nagyon sokat adott."
“Nem azt nézem, hogy úristen, mi lesz a fiammal, ha én meghalok – mert hogy így indult ez az egész dráma, pár évvel ezelőtt, amikor kiderült a betegsége. Hanem arra figyelek, hogy a mai nap jó volt, fejlődtünk a tegnaphoz képest és minden ilyen fejlődésnek örülni kell. Egy hihetetlen vidám, szeretetgombóc emberke, akit megtanultam úgy nézni, hogy önmagához képest milyen irdatlan ütemben fejlődik. Ez a türelem újragondolást hozott a munkámban is. Enélkül még mindig mennék előre és törném a falat. 2,5 éve tudtam meg, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, és az azóta megtörtént spirituális érésem hatására másként állok a dolgokhoz, másként nézek a másik emberre, mást veszek észre benne. Ez irtózatosan kinyitotta a szememet. Ez a 2,5 év óhatatlanul felgyorsította a személyiségem érését. Újra fel kellett állni, újra látni kellett minden szépséget. Nem mondom, volt egy fél évem, amikor azt sem tudtam, hogy telt el a nap. Robotként végig csináltam mindent, jöttek az eredmények, nem sokan vettek észre rajtam bármit is. Idő kellett amíg észrevettem ezt a működésem, és ezt tudatosan újraépítettük egy coach segítségével.”

A váratlan csapás lehet egy baleset, a halál közelségének élménye is, ami hirtelen leállítja a mindennapok pörgő mókuskerekét.

„Volt egy motorbalesetem, ami azzal járt, hogy 2-3 hónapig otthon ültem. Járókerettel, mankóval tanultam újra járni. Ez volt a mélypont. Addig csak a rendes, kemény és nagyon sok munka volt, amikor nincs magánélet. Aztán egyszer csak otthon vagy és nem tudsz menni sehová, nem beszélgetsz senkivel és elgondolkodsz azon, hogy hol vagyok ebben az egészben én? Mi szól rólam? Ha ez a baleset olyan lett volna, hogy vége, akkor mi lett volna az, amit sajnáltam volna fentről letekintve? Mi az, ami kimaradt, amit nem jól csináltam? Ilyen ön-lélekbúvárkodások. Akkor eljutottam oda, hogy most kell váltani. De szignifikánsan, egészen mást kell csinálni. Több okból kifolyólag is újra össze kellene rakni a saját életemet, végig kellene gondolni, minek van értelme és minek nincs.”


A másik fajta pofon: a lehúzó spirál és a szétesés

Ha már a pofon hasonlat, itt inkább megsorozásról beszélhetünk. Utólag visszatekintve is nehezen kibogozható oksági láncolat összefonódásáról van szó, ahol a munkahelyi elfáradás, konfliktusok és párkapcsolati feszültségek, eltávolodások és egészségügyi problémák állnak össze önerősítő spirállá. A legtöbb esetben megfigyelhető egy felhalmozódási időszak, ami nagyon hasonlít a Kompromisszumok navigátorai esetében leírt helyzethez: fokozódó rossz érzések közepette a kitartás, a megküzdés, a ki kell bírnom motívumai határozzák meg az alanyok cselekedeteit.

„Nyugdíjba vonult az előző főnököm, hoztak egy figurát és alatta egyesítettek négy-öt olyan területet, aminek egyébként nincs semmi köze egymáshoz, de neki egy ilyen sarzsit kellett kreálni. Aki jó cimboraként rendben van, de főnökként egy rémálom. Mikromenedzselni próbál olyant is, amit nem ért, másrészt információs fekete lyukként működött. Kompletten izolálta az alatta a levőket a felette levőktől. Rajta keresztül kell minden információnak jönnie-mennie, de mivel azt sem szokta érteni, hogy mit kérdeznek tőle, ezért egy csomó ilyen eset volt, amikor nem a helyes kérdést tolmácsolta, és akkor nyilván nem úgy tudtuk megcsinálni. Nyilván mi vittük el a balhét, mert ő mégsem. Egyre rosszabbul esett bemenni, egyre jobban tele volt a hócipő, és elkezdett a fejemen menni a futófény, hogy kapjátok be. A feleségem is évek óta nógatott, hogy hagyjam ott az egészet. Mondtam, hogy nem hagyok ott pénzt az asztalon, tehát amíg az opció él, addig kitartok, mert ez sok pénz.”
„Van a multinacionális lét, irányelvek, amiket követni kell, elvárások, amiket nem te határozol meg. Ezek pályára állítanak téged. Van egy piaci körülmény, mit hogyan csinál a cég, ami megint csak kényszerít bizonyos irányba. Tehát ha én vagyok a cég ügyvezetője, én képviselem a céget, nem saját magamat képviselem, hanem a céget. Nekem úgy kell megjelennem, úgy kell nyilatkoznom, ilyen corporate katonaként, ahogy elvárják tőlem. Vagy azt gondolom, hogy elvárják tőlem. Mikor kérdezik, hogy ez így van-e, akkor azt kell mondanom, hogy igen, holott tudom, hogy nem, stb. És aztán volt a vezetői oldal, amiben komoly kihívásokat kaptam. Olyanokat vezettem, akik korábban kollégáim meg barátaim voltak, és akkor még bejöttek nehezítő tényezők is, kvázi belső ellenségekkel. Ezt sikerült még úgy nehezítenem magamnak, hogy próbáltam mindenkivel jó fej lenni és barátként viselkedni, és mindenkinek a problémáját megoldani, a tetejétől a legaljáig. Úgyhogy én ebbe így rendesen bele is rokkantam pár év alatt. Az egészségem az kvázi ráment arra, hogy én konfliktusokat próbáltam megoldani, és folyamatosan minden konfliktusba ilyen ütközőzónaként, békítő bíróként szerepelni felek között. Aztán volt egy csomó igazságtalanság, amit én rosszul éltem meg cégen belül.”

Aztán elérkezünk egy átbillenési ponthoz, amikor megérkezik egy hatalmas pofon, egy nagy megállító NEM-et mondás: egy ijesztő betegség, egy válás/megcsalás, egy elbocsátás vagy megoldhatatlan munkahelyi befeszülés formájában. Többeknél ráadásul a lejtő itt hirtelen függőlegessé válik, ahogyan az egyik válság katalizálja a másikat is. Az addig parázsként izzó elégedetlenségek, feszültségek minden fronton lángba borulnak, és szinte párhuzamosan következik be a párkapcsolati válság, a munkahelyi elbocsátás/kilépés és a betegség. Megtörténik a szétesés.

Különösen a női vezetőknél volt jellemző a robbanások e láncreakciója. Mindegyikük elvált vagy szingliként él, és közülük háromnak nem született gyermeke. A magánéleti dilemmák mindegyikük esetében egyfajta erősítőként működtek a karrierdilemmák kiéleződésében is. A férfiak esetében is magas a párkapcsolati krízisek aránya, melyek közül öt végződött válással, és hármat sikerült a kapcsolat megtartásával feldolgozni. A Kompromisszumok navigátorainál is láttunk sok férfi válást és újra házasodást, ám azok kevésbé jelentettek személyes válsághelyzetet, inkább az egzisztenciális nyomás került előtérbe. A Tűzben újjászületők esetében a párkapcsolati konfliktusok azonban személyes válságtörténetté is váltak, részben nyilván azért, mivel alanyaink itt az esetek többségében az elszenvedő oldalon voltak, nem egyszerűen egy kapcsolatváltást éltek át. Esetükben a kapcsolati válság addigi életvitelük, céljaik, az addig sikeresnek megélt szülői és férj/feleség szerepük megkérdőjeleződését jelentette.

„Nekem ez a melós válság nagyon összejött egy párkapcsolati válsággal is. Addig én úgy gondoltam, hogy minden rendben van, így nem raktam annyit ebbe a párkapcsolatba. Ráadásul nagyon hazavittem azokat a dolgokat, amiket nem kellett volna hazavinni. Így majdnem zátonyra futott az egész. Most ebből próbálunk kifelé jönni. Az hogy végül nem váltunk el, szinte kizárólag csak a gyerekek miatt volt. Nagyon nehéz volt ezzel szembesülni, hogy egy párkapcsolatban élsz, és mégsem azért próbáljátok meg tovább csinálni, amit a párod iránt érzel, hanem – főleg a feleségem részéről –, mert vannak a gyerekek. Természetesen mind a ketten tudjuk, hogy a gyerekek nem tudnak összetartani két embert érzelmileg, de arra jó volt, hogy a döntést így racionálisan meghozzuk. Amit nekem másképp kell csinálnom, az az, hogy ne legyek ilyen vonalas. Amikor volt ez a munkahelyi válság én nagyon türelmetlen voltam mindenkivel, de főleg a gyerekekkel. Nagyon hamar elszakadt a cérna, nap mint nap kiabáltam velük. Nem vertem őket, de kiabáltam velük sokat és a párom ezt jogosan nehezen viselte. A történetünknek ráadásul van egy szála, ami talán egy könyvbe is beleillik. Mi legjobb barátainkkal költöztünk ki (Budapest környékére). A legjobb barátom elvált. Van három gyerekük, ő nagyon maga alatt volt, teljesen szétcsúszott, és azt éreztem, nekem ezen segíteni kell. Mondok egy példát: nem tudott elmenni három kisgyerekkel nyaralni, mi meg azt mondtuk, hogy jó, gyere el velünk, és mi kihagyjuk a családi nyaralást, csatlakozol hozzánk, és három felnőtt az öt gyereket tudja istápolni. De száz ilyen dolog volt, a 7 estéből 4-et nálunk töltött, mert beszélgettünk, boroztunk, stb. Ez így ment másfél évig. És akkor kialakult egy érzelmi kapcsolat közte meg a feleségem között. Tehát ami széteshetett, az ebben időszakban nekem mind szétesett: a legjobb barátom, a párkapcsolatom és a karrierem. És innen kell valahogy felállni, meg továbbmenni.”
„Akkor úgy döntöttem, hogy szeretném a saját soraimat rendezni, mert itt valami nem klassz. Az egy dolog, hogy sikeres vagyok, vagy annak tűnök, de a siker és az elégedettség két külön mérce, és bennem az elégedettség nem született meg. Azt éltem meg, hogy körülöttem minden üres lufi, ami bármikor kipukkanhat. Úgy döntöttem, hogy akkor inkább kipukkasztom. Akkor vettem észre a lufikat, amikor a házasságom lepadlózott. A klasszikus módon felépített modell: az egyetemen megtalálod a párod, összeházasodtok, nagy falusi lakodalom, szép kertes ház, kutya, autó, karrier... Minden megvolt. Kívülről maga volt az idill, de belülről valami nem működött. Akkor nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy én itt felépítettem egy olyan világot magam köré, amire azt gondoltam, azt gondoltuk – szerintem akár a volt férjemmel közösen – hogy ez egy életre fog szólni. Tényleg úgy építettük meg azt a házat, hogy ez nem szólhat másra, mint egy életre, és egyszer csak kiderül, hogy ez egy kipukkasztható dolog. Azt mondja, hogy nem szeretne többet egyedül lenni. De hát ezt az egészet én valahol magunkért is csináltam vagy nem? Akkor hogyan van ez? Többször megkaptam tőle, hogy ha nem megyek ehhez a céghez, akkor nem alakul így. Akkor ezen is elkezdtem gondolkodni, ténylegesen ez lehetett az oka. És ha jobban megnézem, miért kell ez nekem? Amikor mások boldogan potyogtatják a gyerkőcöket, akkor nekem miért kell az, hogy hol az egyik, hol a másik cég menedzsmentjében találom magam? Valójában tényleg tiszta szívből, akarom én ezt az utat  vagy csak éppen mert hogy ez működik, ezért vagyok benne. Tehát össze voltam kavarodva, és úgy éreztem, hogy ahhoz hogy rendezni tudjam, ahhoz mindent jól ki kell zárni. Amíg benne vagyok, nem tudok objektív lenni. El kell menni, bármivel is jár, nem tudom mi lesz utána. Nem tudom mi a sorsa egy pályáját elhagyó sikeres nőnek, mert senki nem tudott ebben tanácsot adni. Óvtak tőle, hogy hát mi lesz veled! Hát ezt a lufit pukkasztottam ki, hogy most akkor elengedem a karriert.”
„Voltak olyan történések, amik már kifejezetten rémisztők voltak. Egyrészről egészséggel kapcsolatos dolgok is, magas vérnyomás, elhízás, meg kialakult egy pánikbetegségem is. Nagyon hirtelen, nagyon durván, azt hittem, hogy infarktusom van. Egy üzleti vacsora végén. Fáradt voltam, bután össze-vissza zabáltam állandóan mindent, nyilván cégpénzből, meg mások pénzéből állandóan jó éttermekbe jártunk. Nyilván nem válogattam, hogy mit eszem. Nagyon durva élmény volt. Aztán voltak olyan ügyeink, amikor már ilyen maffia sztoriba torkolló helyzetekbe kerültem bele, amikor totál illegális dolgokat próbáltak átvinni rajtunk. Idézőjelesen külső erők, akikkel tárgyalgattam pisztolyos magánnyomozót küldtek az irodámba, hogy akkor mi legyen, hogy legyen. Akkor rájössz, hogy iszonyúan át vagy verve. Te, aki úgy gondoltad, hogy irányítod az eseményeket, de kurvára nem.”

A múlt heti szövegekhez képest számomra a legnagyobb különbség a szövegek erős önreflexivitásában és érzelmi tartalmában rejlik. (Jelzem, elég sok káromkodást és indulatszót ki is szerkesztettem a szövegből.) Mindkettő fontos a változás feltételeinek megteremtésében. Az önreflexió megadja a változás lehetséges terét. Minden változás a magunk személyes gondolkodásának, cselekvésének változásán keresztül indulhat be. Biztos ismerős a régi mantra: amíg ugyanazt tesszük, ugyanazt fogjuk kapni, a világ magától nem fog megváltozni a kedvünkért. Ám ha másként nézünk a világra, ha más kérdést teszünk fel neki, akkor megteremtjük az esélyt a világnak is egy másfajta válaszra. Az érzelmek mindehhez az energiát és az elkötelezettséget teremtik meg. Az érzelmi töltet nélkül csupán a belátásig juthatunk el, ami a legtöbb esetben maximum a próbálkozásra elég, a változás fenntartására, a megújulásra kevés. A szenvedélyt az érzelmek és nem a belátás éltetik.


Az elrugaszkodás felé

Jövő a héten tovább kísérjük a Tűzben újjászületők útját, megnézzük mi segített nekik a változásban, a felemelkedésben, és milyen eredményeket hozott ez számukra és mi az, amit a személyes fejlődés és érés sem garantál.

Szeretnéd megosztani a véleményedet a témával kapcsolatban?
Írj a témával kapcsolatos nyílt LinkedIn csoportomba, vagy üzenj közvetlenül nekem!
Kapcsolódó cikkek
Olvass bele a hasonló témakörben íródott további bejegyzéseimbe!
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?

Hová jutott a rendszerváltozás után induló, szerencsés vezetői generáció? Szubjektív hangulatú kutatási beszámoló karriersorsokról, magánéleti dilemmákról, életpályaközép válságban elfáradó és megújuló vezetőkről a most induló blogban.

A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején
A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején

Rövid visszatekintés arra, hogy 10 éve hol tartottak felsővezetői kutatásunk alanyai. Befutottak, teljesítették a társadalmi elvárások szerinti sikerkritériumokat, ám belül a legtöbben küzdöttek az alkotásélmény hiányával. Ahogy a visszajelző workshopon többen megjegyezték: „Irigylem az asztalosokat...”

Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?
Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?

A kutatási blog legnagyobb csapdája a módszertan. Gondolom keveseknek csillog a szeme e szó hallatán, indul a mutatóujj a klikk felé, tovább innen! Ígérem, gyors leszek, és nem fog fájni, csak a lényeg: kikről és mi alapján mesélek majd erről szerencsés generációról?

Veszélyeztetett életkor
Veszélyeztetett életkor

A kutatás indulásakor 10 éve a „Fiatal Felső Vezetők” címet adtuk a programnak. Az idő múlása azóta új életkorszakot nyitott meg a vizsgált generációnak, most 40 és 50 éves koruk között járnak, vagyis térdig gázolnak az életpályaközép korszakban. Vajon mennyiben más életérzés 40-esnek lenni a 30-as életkorhoz képest? És mit gondolnak arról, miként hat ez a karrierpotenciáljukra?

A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság
A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság

A karriersikereken szörfölő generáció számára a leghatalmasabb, megkerülhetetlenül eléjük tornyosuló sziklát a 2008-tól induló és a 2009-2011-es években tetőző gazdasági válság jelentette.

A legjobb dolog
A legjobb dolog

A megkérdezett felsővezetők csak nagyon kevés dologban értettek egyet az interjúk során. Volt azonban egy olyan téma, ami legtöbbjükből lelkesedést váltott ki, mi több ezt a vágyat az elmúlt 10 viharos időszaka sem kezdte ki: a legtöbben vallják, hogy a legjobb dolog a világon, ha valami sajátot csinálhatunk.

Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma
Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma

Mi a jobb karrierstratégia? Kitartani egy nevelőcégnél vagy kihasználni a munkaerőpiac felhajtó erejét és a cégek között lépegetve megmászni a vezetői hierarchiát?

Turistaúton Eldorádóban
Turistaúton Eldorádóban

A következő két poszt a nemzetközi karriertapasztalatokról szól. Ezen a héten megnézzük, hányan, milyen formában futottak neki, a következő héten pedig azt, hogy milyen sikereket és nehézségeket hozott egy-egy ilyen lépés.

Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?
Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?

Még mindig a nemzetközi karrierlépéseknél tartunk. Kiderül, hogy érdemes belevágni, persze jó ha tisztában vagyunk a kockázatokkal és mellékhatásokkal is!

A nagy fröccsenés
A nagy fröccsenés

A következő két hét posztjaiban azt mutatom be, hogy milyen irányokat vett a megkérdezett 49 vezető karrierútja az elmúlt 10 évben. A blogban vizsgált hazai X generációs felső vezetői csapat karrierjének első felét a http://odkutato.hu/blog/dicso-mult-szorfoles-hullamok-tetejen képpel írtam le. Karrierjük második felében ez a sikerhullám bizony nekicsapódott jó pár váratlanul felbukkanó sziklának. A csapat pedig szerteszét fröccsent, karrierjük sokféle irányt vett.

Na, ezt nem gondoltam volna...

Ezen a héten a – a nagy fröccsenés nyomán - rögösebb utakra kerülő vezetői karriereket elemzem. Mi áll a stagnáló, le vagy kifelé vezető utak hátterében, különös tekintettel a munkanélküliség kérdésére?

Belső utakon: Megújulunk?
Belső utakon: Megújulunk?

Átstartolás: a karriermenedzsment kérdésektől a személyes fejlődés kérdései felé fordulok a következő posztokban.

​Bíborban születettek
​Bíborban születettek

Ezen a héten arról a vezetői csoportról lesz szó, akik számára az élet mintha – még? – nem tette volna fel a megújulás kérdését. Továbbra is a sikerek hullámain szörfölnek. A legtöbbük esetében az elmúlt 10 év komolyabb munkahelyi, magánéleti és egészségügyi válságok és frusztrációk nélkül telt el. Mi tette ezt lehetővé, és miként élik meg a sikereket?

Kompromisszumok navigátorai
Kompromisszumok navigátorai

A csoport tagjai miközben sok szempontból sikeresek, velük beszélgetve mégis az derül ki, hogy mindennapjaikban kevés szenvedélyt, örömet, tanulásélményt élnek meg. Legmeghatározóbb jellemzőjük, hogy elsősorban a munkaéletben, de sokan a magánéletükben is alacsony energiaszinten működnek, egyfajta futószalagszerű, túlélő üzemmódban. A boldogságkérdésekre a legalacsonyabb átlagú válaszokat adták, kiugróan a következőnél: „Utólag visszatekintve nem változtatnék semmin sem.” kérdésre adott nagyon alacsony egyetértésük jelzi, hogy valahová máshová jutottak el, mint szerették volna.

Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás
Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás

Egy váratlan csapás vagy egy hosszabb idő alatt begyorsuló lehúzó spirál hatására bekövetkező zuhanás után állnak talpra, és rakják össze újra céljaikat, értékeiket. Ma a megújulás rögös útjáról.

Minden sikeres nő mögött áll egy...?
Minden sikeres nő mögött áll egy...?

Maximalizmus, bizonyítási vágy és folyamatos őrlődés, ezek voltak női narratívák kulcs szavai az előző kutatási körben, 30-40 év közötti életkorukban. Vajon hol tartanak most, az életpályaközép időszakban?

A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?
A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?


Lehet egy felsővezető nő tökéletes anya? Mennyire sikerült elengedni a női vezetőknek az első kutatási kör idején rájuk olyannyira jellemző maximalizmust?

Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!
Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!

A férfi felsővezetőknek vajon tényleg könnyebb? Miként alakult a meredeken magasra ívelő karriert befutó férfiak karrierje és magánélete?

Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?
Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Megérkeztek a válások a férfi felsővezetőkhöz is, különösen a tradicionális párkapcsolatban élőkhöz. Mit tanultak mind ebből?

Forbes cikk a kutatásról

​Rövid cikk az online verzióban - https://forbes.hu/uzlet/nem-ilyen-orszagot-akart-a...és hosszabb interjúk a Forbes áprilisi számában. 


Vedd fel velem a kapcsolatot a közösségi oldalaimon keresztül is!