Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?
Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Férfi felsővezetők 2. – Miért nem szólt senki előre?

Megérkeztek a válások a férfi felsővezetőkhöz is, különösen a tradicionális párkapcsolatban élőkhöz. Mit tanultak mind ebből?


E heti zene, a Leftovers követői tudják igazán, miért bűnbocsánati dal ez: Simon & Garfunkel - Homeward Bound


Válások romjain

Természetesen válás és válás között is hatalmas különbségek vannak. Nyilván kisebb megrázkódtatást jelentett a férfi interjúalanyoknak, ha ők kezdeményezték a válást, azaz ők váltak nyitottá egy másik kapcsolatra. Ugyanakkor ez a típusú válás, majd új család alapítása az egyik legjobb előre jelzője az egzisztenciális csapdából fakadó Kompromisszumok navigátora működésmódnak. A válások e típusánál az anyagi veszteség került legtöbbször említésre, a „vagyonom lefelezése” szófordulat többször is előkerült.

„Mi békében váltunk el, de ez oda is vezetett, hogy a volt feleségem, akivel ma már nagyon jó a kapcsolatom, a felhalmozott vagyonunknak nagyjából a felét magával vitte, és pont egy olyan pillanatban 2008-ban, amikor egy olyan időszak következett, hogy azt visszatermelni nem olyan könnyű.”

Érzelmileg jóval megterhelőbb és nagyobb sorsfordító erővel bírt a fordított helyzet: a válást elszenvedő férfi interjúalanyok szinte mind a Tűzben újjászülető csapatban kötöttek ki. Ennek oka az is, hogy esetükben a párkapcsolati válság munkahelyi konfliktusokkal/kudarccal is összekötődött, ráadásul legtöbbjüknél valamilyen heves betegségtünet is tetézte a bajokat. Az, hogy párjuk is elhagyja őket, ráadásul elveszítik gyerekeikkel is a mindennapi személyes kontaktust, egy végső, leterítő erejű pofont jelentett számukra. Megindultak egy önismereti úton, nem kerülhették el a kérdést, hogy ők miként járultak hozzá kialakult problémákhoz. Innentől pedig nem lehetett kérdés számukra, hogy radikálisan másként akarják folytatni az életüket, másvalakivé akarnak válni az életükben.

„Tanulságok vannak... Tény, hogy az egymásnak adott tisztelet, a tolerancia, a türelem az én régebbi életemben viszonylag korlátozottan voltak elérhetőek. És biztos, hogy ez hozzájárult ahhoz, hogy, hogy így alakult az életem. Mivel ezek nem voltak rám jellemző tulajdonságok, ezért ez olyan indulatokat korbácsolt a partneremben, hogy felmondta, felrúgta ezt a kapcsolatot Az gondolom, hogy ha higgadtabban, nyugodtabban, tudatosabban éltem volna a magánéletemet, akkor nem azt mondom, hogy nem történik ez meg velem, de azt gondolom, hogy kisebb eséllyel. Vagy sokkal kisebb nehézségek, akadályok gördültek volna a párkapcsolati életembe, amiket esetleg még át lehetett volna ugrani, vagy ki lehetett volna javítani.”

Egy ilyen helyzetből valószínűleg nem is lehet egyedül feltápászkodni: a mintánkban a válások jelentették legbiztosabb előrejelzését annak, hogy egy férfi interjúalany pszichológusi, pszichiáteri segítséget vegyen igénybe. (Érdemes megjegyezni egy másik „nemi” különbséget: a nők a férfiakhoz képest jóval arányban fordultak valamilyen ezoterikus iskola, mester, tanító segítségéhez, a férfiak inkább a hagyományos segítő szakmabelieket keresték.)



Ha újrakezdhetném...

Azt, hogy a válások okozta sebek nem múltak el nyomtalanul, még a kevésbé viharos esetekben sem, jól jelezte az interjúk végén kitöltött boldogság kérdőívünk is: a „Nem változtatnék semmin sem, ugyanúgy élném újra az életem” kérdésre adott alacsony nemleges választ az elvált férfi státusz jelezi legjobban előre. Mintha ők akarnának leginkább visszamenni az életük egy pontjára, és valamit nagyon másként csinálni. Vajon mit is?

„A válás, úgy érzem így utólag, hogy nagyságrendileg hét évet vesz föl az ember életéből. Anyagilag, érzelmileg. Ennyi ideig tart, hogy visszaálljon a pályára, arra a nyugalmi szintre, ami korábban volt. Felbolygatja az ember életét és persze soha nem lesz olyan, mint korábban, főleg, ha embernek van két gyereke az első házasságból.”

Az interjúkon minden érintettnek feltettük a kérdést, hogy mit tanult a válásából, és a válaszok gyakorlatilag egyöntetűek voltak: Dolgozni kell a kapcsolaton, nem szabad kézenfekvőnek, magától értetődőnek tekinteni!

A konkrétumokra lefordítva szinte mindenki két üzentet fogalmazott meg: rendszeresen beszélgetni, és tudatosan keresni a kettesben – azaz gyerekek nélkül – eltöltött időt. És most szerintem az összes férfiolvasó tegye a szívére a kezét, tudjuk ezt válás nélkül is... Éljenek a házasságmegtartó hétvégék!

„Annyira nehéz volt a munkában ez az időszak, hogy sikerült tönkre tenni a teljes magánéletemet közben. El is váltam utána, nem én akartam, de ez lett. Tipikus helyzet volt, elmentünk egymás mellett. Feleségemnek otthon a három gyerekkel voltak a problémái, nekem meg a munkában voltak a nehézségeim. Ez nála egyszer eljutott odáig, hogy lett valakije. Általában így szokott lenni. Nekem nagy kudarc az életemben, mert azt gondoltam 2003-ban, hogy ez pipa, nekem ezzel a kérdéssel már többet nem kell foglalkozni az életben. De nem így lett. Iszonyatos küzdelem volt, fájt, és ez összeomlás anyagilag is, meg mindenhogy egy válás. Nem akarom teljesen magamra vállalni a balhét, de igaz, hogy nem ismertem el azt a küzdelmet, amit ő végez, és lehet, hogy ezzel kezdődött. Így ő ezért szükségképpen nem tudott arra a küzdelemre odafigyelni, amit én végeztem. Küzdöttünk egymás mellett, de már rég nem egy csapatban. Egyszer véletlenül rossz fele suhintottunk a kardunkkal és ebbe belesérültünk. Egy házasságot megtartani az nagyon nagy meló. Nem értem, hogy ezt miért nem mondják el sehol az embernek. Végig nyomunk egy teljes oktatási rendszert, óvoda, általános, középiskola, jó esetben egyetem/főiskola, és miért nem mondják el sehol, hogy ha összekötöd az életedet valakivel, akkor 7-10 éven belül szükségszerűen mély krízisre jut a kapcsolat ahol nagyon könnyen felborul. Szükségszerű dolog, olyan nincs, hogy egy emberi kapcsolat folyamatosan rendben van. Ebben nagyot hibáztam, amikor én ezt úgy fogtam fel az elején, ez pipa, ezt megoldottuk. Ez állandó meló, nap, mint nap. Az elején, vagy amikor jöttek a gyerekek egy csomó újdonság volt benne, de egy idő után beleszürkül a hétköznapokba. Nagyon oda kell figyelni mindkét oldalnak. Az ünnepeket meg kell tartani, ki kell szakadni a hétköznapokból. És melót kell beletenni. Konkrétan, aki úgy él, mint én, azt tudom, hogy utálják a nők, mert parasztul hangzik, de be kell írni a naptáradba bizonyos napokra, hogy bár klisé, de most el kell menni virágért. Be kell írni, hogy ma vacsora van, ha törik, ha szakad. A család az, ahol mert szeretnek, és mert tolerálják, mindig elkezded tolni a határokat kifele. Holott nem ott kellene.”

A megoldásként kínálkozó több egymásra fordított idő lehetőség, de egyben szükségszerűség is. A gyerekek felnövekedésével együtt járó problémákról az előző posztban már írtam – a feleségek újbóli munkakeresése kapcsán -, ám ez a fejlemény más szempontból is meg tudja feszíteni a párkapcsolatokat. A gyerekek kirepülése – de akár már a szárnypróbálgatási időszakuk is – hirtelen űrt teremt az addig egyértelmű családi időbeosztásokban, tevékenységi fókuszokban. Egy űrt, ahol az addig sokszor főleg a gyerekekre szánt nevelési, gondozási és szórakozási fókuszok helyét a párok egymásra szánt figyelme tölthetné ki. Hosszú évtizedek után lehet újra egymásra találni, új tartalommal feltölteni az életre szóló szövetséget. Látható, hogy ez nem megy könnyedén és természetesen mindenkinek.

A jól működő kapcsolatokban tudatos hozzáállásról és megoldásokról beszélnek e témák kapcsán.

„Szeretek úgy tekinteni a mi házasságunkra, ahol nem az egyének, hanem a kettőnk kapcsolata teljesedik ki. Ez fontosabb. Ez nyilván hoz magával egyfajta egyéni kiteljesedést is, de nem az a cél hogy az egyén teljesedjen ki a kapcsolatban, hanem hogy a kapcsolat teljesedjen ki. Azt gondolom, hogy ebben elég jók vagyunk az utóbbi időben.”


Ki mit csinál otthon?

Kis kitérő, ha már a párkapcsolati kérdéseknél járunk. Kulturális antropológia tanulmányaim óta imádom a hétköznapok kis témáit, azokat az apró, legtöbbször automatikus mechanizmusokat, amelyek rávilágítanak a közösségek, akár egész társadalmak, világrendek mély mintáira, értékorientációra. Névadási szokások, temetői síremlékek, fegyelmezési szokások, és a ... háztartás vitel. Ebben a kutatási fordulóban megkérdeztük az interjúalanyokat, hogy ők hogyan működtetik otthon a háztartást, kinek mi a dolga. Nem mondom, hogy világrengető felfedezéseket tettünk és most valami megdöbbentő dologról rántom le a leplet, de két érdekesség megfogalmazható:

  • A 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest sokkal gyakoribbá, ebben a társadalmi státuszban gyakorlatilag teljes körűvé vált a fizetett segítők igénybe vétele a háztartásban. A takarítónő és a babysitter igénybevétele biztosítja leginkább a közösen eltölthető családi minőségi idő létrehozását. Ehhez még sok esetben csatlakozik a kertész is. Különösen a női interjúalanyoknak volt nehéz eljutni ehhez a megoldáshoz, de ez egy fontos és eredményes lépésnek bizonyult a – elképzelt – tökéletesség elengedésének útján.
  • És végül azt hiszem sikerült felszínre hozni egy mélyen rejtőző, de nagyon általánosan követett és valószínűleg ősi gyökerekkel bíró munkamegosztási elvet is. Számtalan interjú alanyunk fogalmazta meg, hogy ami a „házon falán kívül van az a férj, ami a házon belül az a felség dolga és felelőssége.” Értsd: házon belül például a takarítás, mosás, főzés, házon kívül kert, kocsi, nagy bevásárlás. Talán a főzés az, ami egyre többször férfi témának is tűnik. Máshol is ez a beosztás?


Apának lenni

10 éve az előző bekezdésben leírtnál is talán nagyobb magyar örökigazságot sikerült felfedeznünk. Kiderítettük ugyanis a magyar apa legfontosabb, elhagyhatatlan tevékenységét: az összes apává vált felsővezető arról számolt be ugyanis, hogy lehet akármennyi munkája, de az esti fürdetésre mindenképpen hazaér, és azt ő végzi el. Még akkor is, ha a gyerek elaltatása után újra előveszi a notebookját és elkezd újra dolgozni. Izgalmas lenne nyomonkövetni, hogy vajon melyik gyereknevelési szakkönyv, esetleg celeb nyilatkozat, vagy valami tájjellegű népszokás indította be ezt a mára megkerülhetetlen apai rituálét. Nos, felsővezetőink esetében a gyerekek felnőttek, és az apai szerep betöltése is máshová hangsúlyozódott át.

A gyereknevelés témájáról majd külön, részletes poszt következik, itt most csak a nemi különbségre hívom fe la figyelmet. A férfi interjúkban ugyanis nem jelent meg tökéletes apa dilemmája, illetve önkínzó gondolata, szemben a női interjúk kapcsán megidézett tökéletes anya képével. Az apai szerep kapcsán, már a 10 évvel ezelőtti interjúkban is megfogalmazódott az a gondolat, hogy a gyerekem később, meg fogja érteni és el fogja fogadni, hogy miért kellett nekem sokat, dolgozni, miért nem tudtam vele olyan sok időt tölteni. A férfi egzisztenciateremtő szerepe az apai szerepnek is központi eleme. A mostani interjúkörben is a nagy hangsúlyt kapott az, hogy fontos céljuk, hogy képesek legyenek megteremteni gyerekük számára a külföldi tanulás, akár diplomaszerzés lehetőségét is. A mai világban ezt látják a legfontosabb versenyelőnynek, amivel útra engedhetik gyerekeiket, szülőként ezt kell leginkább biztosítani.

A szülői, apai szerepnek természetesen még sok más oldala is előkerült. Kevésbé intenzíven, mint 10 évvel ezelőtt, de még most is megfigyelhető, hogy jó pár férfi az apai szerepéről jóval nagyobb érzelmi töltettel és szenvedéllyel beszél, mint a párkapcsolatáról:

„Az önmércémen mérve mondjuk egy 95%-os apa vagyok és egy 50%-os férj. Mint apa, a gyerekeimmel a viszonyom nagyon erős, hála istennek sok időt tudok tölteni velük, és ami még fontosabb, nagyon mély a kapcsolat mindegyikükkel. Nagyon szeretek velük játszani. Én ki tudok kapcsolni a munkából, amikor a gyerekekkel vagyok, ott borzasztó nyugalom önt el, ott kimegy belőlem a feszültség, ezért én sosem kiabálok rájuk, sosem tudok megharagudni. Igazán dühös rájuk egyszer sem voltam, míg a feleségemmel iszonyatosan tudok veszekedni, de a gyerekre ránézek és nem tudok rá haragudni.”

Erről a témáról bővebben majd később.


Férfivilág, de...

Míg a női felsővezetők életútja jelentős mértékben az elvárásokkal való küzdelemről, az azokkal való szembeszegülésről szólt, addig a férfiak esetében a nehézséget talán leginkább az elvárások teljesítésén való stresszelés, vagy az abba való belefáradás jelentheti. Ezzel együtt azt, hogy az üzleti felsővezetők világa még mindig férfivilág, mi sem mutatja jobban, hogy míg a férfi interjúalanyok harmadának sikerült gyakorlatilag komolyabb karrier és magánéleti zökkenők nélkül tovább építeni gyorsan magasra ívelő karrierjét, addig ez talán egy-két női interjúalanyra volt igaz.

Azonban a férfivilágban is könnyen rögössé válhat az út, és a gyorsan ívelő sikereknek egyre többször megjelent az árnyoldala is. Az egzisztenciateremtő és fenntartó szerep, amelyet a társadalom a férfiakra kiosztott, nyomasztóvá, hosszú távon kiégetővé tud válni, és az esetleg bekövetkező karrier döccenők sokkal hamarabb értelmeződnek súlyos személyes kudarcnak, amely az önbecsülést is elgyengítik.

A legfontosabb üzenet azonban az, hogy a most már jellemzően több évtizede párkapcsolati tapasztalat a férfiak figyelmét is felhívta arra, hogy a munka és a befektetés fogalmait nem hagyhatják hátra a üzleti világból hazatérve...

Szeretnéd megosztani a véleményedet a témával kapcsolatban?
Írj a témával kapcsolatos nyílt LinkedIn csoportomba, vagy üzenj közvetlenül nekem!
Kapcsolódó cikkek
Olvass bele a hasonló témakörben íródott további bejegyzéseimbe!
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?
Aranykalitkából az életpályaközép válságba?

Hová jutott a rendszerváltozás után induló, szerencsés vezetői generáció? Szubjektív hangulatú kutatási beszámoló karriersorsokról, magánéleti dilemmákról, életpályaközép válságban elfáradó és megújuló vezetőkről a most induló blogban.

A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején
A dicső múlt – szörfölés a hullámok tetején

Rövid visszatekintés arra, hogy 10 éve hol tartottak felsővezetői kutatásunk alanyai. Befutottak, teljesítették a társadalmi elvárások szerinti sikerkritériumokat, ám belül a legtöbben küzdöttek az alkotásélmény hiányával. Ahogy a visszajelző workshopon többen megjegyezték: „Irigylem az asztalosokat...”

Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?
Hálátlan poszt: Mi is ez a kutatás?

A kutatási blog legnagyobb csapdája a módszertan. Gondolom keveseknek csillog a szeme e szó hallatán, indul a mutatóujj a klikk felé, tovább innen! Ígérem, gyors leszek, és nem fog fájni, csak a lényeg: kikről és mi alapján mesélek majd erről szerencsés generációról?

Veszélyeztetett életkor
Veszélyeztetett életkor

A kutatás indulásakor 10 éve a „Fiatal Felső Vezetők” címet adtuk a programnak. Az idő múlása azóta új életkorszakot nyitott meg a vizsgált generációnak, most 40 és 50 éves koruk között járnak, vagyis térdig gázolnak az életpályaközép korszakban. Vajon mennyiben más életérzés 40-esnek lenni a 30-as életkorhoz képest? És mit gondolnak arról, miként hat ez a karrierpotenciáljukra?

A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság
A legnagyobb pofon: a gazdasági világválság

A karriersikereken szörfölő generáció számára a leghatalmasabb, megkerülhetetlenül eléjük tornyosuló sziklát a 2008-tól induló és a 2009-2011-es években tetőző gazdasági válság jelentette.

A legjobb dolog
A legjobb dolog

A megkérdezett felsővezetők csak nagyon kevés dologban értettek egyet az interjúk során. Volt azonban egy olyan téma, ami legtöbbjükből lelkesedést váltott ki, mi több ezt a vágyat az elmúlt 10 viharos időszaka sem kezdte ki: a legtöbben vallják, hogy a legjobb dolog a világon, ha valami sajátot csinálhatunk.

Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma
Menni vagy maradni? – A nagy karrierstratégiai dilemma

Mi a jobb karrierstratégia? Kitartani egy nevelőcégnél vagy kihasználni a munkaerőpiac felhajtó erejét és a cégek között lépegetve megmászni a vezetői hierarchiát?

Turistaúton Eldorádóban
Turistaúton Eldorádóban

A következő két poszt a nemzetközi karriertapasztalatokról szól. Ezen a héten megnézzük, hányan, milyen formában futottak neki, a következő héten pedig azt, hogy milyen sikereket és nehézségeket hozott egy-egy ilyen lépés.

Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?
Nagy pálya, nagy foci, nagy pénz?

Még mindig a nemzetközi karrierlépéseknél tartunk. Kiderül, hogy érdemes belevágni, persze jó ha tisztában vagyunk a kockázatokkal és mellékhatásokkal is!

A nagy fröccsenés
A nagy fröccsenés

A következő két hét posztjaiban azt mutatom be, hogy milyen irányokat vett a megkérdezett 49 vezető karrierútja az elmúlt 10 évben. A blogban vizsgált hazai X generációs felső vezetői csapat karrierjének első felét a http://odkutato.hu/blog/dicso-mult-szorfoles-hullamok-tetejen képpel írtam le. Karrierjük második felében ez a sikerhullám bizony nekicsapódott jó pár váratlanul felbukkanó sziklának. A csapat pedig szerteszét fröccsent, karrierjük sokféle irányt vett.

Na, ezt nem gondoltam volna...

Ezen a héten a – a nagy fröccsenés nyomán - rögösebb utakra kerülő vezetői karriereket elemzem. Mi áll a stagnáló, le vagy kifelé vezető utak hátterében, különös tekintettel a munkanélküliség kérdésére?

Belső utakon: Megújulunk?
Belső utakon: Megújulunk?

Átstartolás: a karriermenedzsment kérdésektől a személyes fejlődés kérdései felé fordulok a következő posztokban.

​Bíborban születettek
​Bíborban születettek

Ezen a héten arról a vezetői csoportról lesz szó, akik számára az élet mintha – még? – nem tette volna fel a megújulás kérdését. Továbbra is a sikerek hullámain szörfölnek. A legtöbbük esetében az elmúlt 10 év komolyabb munkahelyi, magánéleti és egészségügyi válságok és frusztrációk nélkül telt el. Mi tette ezt lehetővé, és miként élik meg a sikereket?

Kompromisszumok navigátorai
Kompromisszumok navigátorai

A csoport tagjai miközben sok szempontból sikeresek, velük beszélgetve mégis az derül ki, hogy mindennapjaikban kevés szenvedélyt, örömet, tanulásélményt élnek meg. Legmeghatározóbb jellemzőjük, hogy elsősorban a munkaéletben, de sokan a magánéletükben is alacsony energiaszinten működnek, egyfajta futószalagszerű, túlélő üzemmódban. A boldogságkérdésekre a legalacsonyabb átlagú válaszokat adták, kiugróan a következőnél: „Utólag visszatekintve nem változtatnék semmin sem.” kérdésre adott nagyon alacsony egyetértésük jelzi, hogy valahová máshová jutottak el, mint szerették volna.

Tűzben újjászületők
Tűzben újjászületők

Ők azok, akik nem tudták elkerülni a „nagy pofont”, akár munkájuk, akár családi életük, vagy egészségük kapcsán, sőt a legtöbb esetben ezek valamilyen kombinációjában. Válsághelyzetbe kerültek, ami egyértelműen jelezte, hogy nem lehet ugyanúgy tovább folytatni az életüket. Elbizonytalanodtak, szétestek, megjárták a poklot, aztán pedig elindultak egy változási úton. Változtattak személyes értékrendjükön és életmódjukon, de akár karriercéljaikban, kapcsolataikban, családi szerepvállalásukban és spirituális irányultságukban is. Az ő történetük következik két részletben.

Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás
Tűzben újjászületők 2. – Az újraindulás

Egy váratlan csapás vagy egy hosszabb idő alatt begyorsuló lehúzó spirál hatására bekövetkező zuhanás után állnak talpra, és rakják össze újra céljaikat, értékeiket. Ma a megújulás rögös útjáról.

Minden sikeres nő mögött áll egy...?
Minden sikeres nő mögött áll egy...?

Maximalizmus, bizonyítási vágy és folyamatos őrlődés, ezek voltak női narratívák kulcs szavai az előző kutatási körben, 30-40 év közötti életkorukban. Vajon hol tartanak most, az életpályaközép időszakban?

A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?
A női útról 2.: a maximalizmus elengedése?


Lehet egy felsővezető nő tökéletes anya? Mennyire sikerült elengedni a női vezetőknek az első kutatási kör idején rájuk olyannyira jellemző maximalizmust?

Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!
Férfi felsővezetők – Figyelem, kapcsolatpróba következik!

A férfi felsővezetőknek vajon tényleg könnyebb? Miként alakult a meredeken magasra ívelő karriert befutó férfiak karrierje és magánélete?

Forbes cikk a kutatásról

​Rövid cikk az online verzióban - https://forbes.hu/uzlet/nem-ilyen-orszagot-akart-a...és hosszabb interjúk a Forbes áprilisi számában. 


Vedd fel velem a kapcsolatot a közösségi oldalaimon keresztül is!